Honvéd: Nem aktuális, de nem zárkóznék el - Supka Attila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.08. 09:01
Sajtóinformációk szerint előfordulhat, hogy a napokban elbocsátott vezetőedző, Pietro Vierchowod utódja Supka Attila lesz a Budapest Honvédnál. A labdarúgó NB II-ben szereplő Soproni VSE-GYSEV szakmai igazgatója szerint nem aktuális a kérdés, mégsem elképzelhetetlen, hogy visszatér a kispestiekhez.

„Természetesen hallottam a felvetésről, de sok feltételnek kellene teljesülnie, így egyelőre nincs aktualitása a dolognak" – válaszolta a Kisalföld érdeklődésére Supka Attila, hozzátéve: szívesen dolgozna ismét Kispesten.Kisalföld érdeklődésére Supka Attila, hozzátéve: szívesen dolgozna ismét Kispesten.

„A Honvédban nőttem fel, s ott lettem első osztályú játékos, sok szép emlék odaköt. Nyilván nem zárkóznék el egy újabb lehetőség elől, ám ez nem csak rajtam múlik, s ahogy említettem, most nem ezzel foglalkozom" – fogalmazott Supka.

A Debrecennel két bajnoki címet nyerő Supka 2006-től, majd 2011-től is dolgozott vezetőedzőként Kispesten: előbb Magyar Kupát ünnepelhetett a csapattal, másodjára bajnoki negyedik helyig jutott – emlékeztet a megyei lap.

Supka jelenlegi együtteséről, a Sopronról elmondta: a bajnokság előtt alaposan átalakuló keret kezd összerázódni, „mindenki vevő a munkára, látható a fejlődés és a bizonyítási vágy".

„Jelenleg Sopronban a feltételek a biztos bennmaradáshoz, a középmezőnyhöz adottak – tette hozzá a szakmai igazgató, aki elismerően beszélt az egycsoportos rendszerről. – Erősebb lett a bajnokság, ez egyértelmű. Korábban több csapat és játékos sem ütötte meg az osztály szintjét, most azonban nagyon sokat lehet már az NB II-ben is fejlődni."

Legfrissebb hírek

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

A Fehérvár 16 ponttal nyert a Sopron ellen a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.30. 20:19

Sem a Sopron, sem a DVTK nem jutott főtáblára a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.09.30. 19:49

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33