FTC: Kell még némi idő, mire összeáll a játék - Somália

Vágólapra másolva!
2014.10.26. 07:01
A tabellán hatodik helyen álló Ferencváros ma délután a hetedik DVSC-Teva otthonában lép pályára a labdarúgó NB I 12. fordulójában. A fővárosiak vezetőedzője, Thomas Doll szombaton úgy fogalmazott, hogy az utóbbi hetekben bővültek a variációs lehetőségei, többek között Somália felépülésével. A brazil középpályás pedig a Nemzeti Sportnak nyilatkozva arról beszélt, hogy bár még időre van szükségük, de meccsről meccsre egyre jobban teljesítenek.

„A tavasszal remekül szerepeltünk, ha kellett, szép játékkal nyertünk, ha kellett, szenvedve gyűjtöttük be a három pontot. A nyáron aztán három meghatározó játékosunk is távozott, és nem volt elég időnk pótolni őket, hiszen a bajnokság vége után egy hónappal már az Európa-ligában szerepeltünk. Kell még némi idő, mire ismét összeáll a játékunk, ám úgy érzem, hétről hétre jobban teljesítünk” – nyilatkozta Somália a Nemzeti Sportnak.

A középpályás hosszabb nyilatkozatát, melyben új szerepéről, a szűrő pozícióról is beszél, elolvashatja a Nemzeti Sport vasárnapi számában!

LABDARÚGÓ NB I, 12. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 24., péntek
19.00
Újpest–Nyíregyháza 3–2Erdős József
Október 25., szombat
14.00Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 0–1 Pintér Csaba
16.00
Kecskeméti TE–Budapest Honvéd 1–0 Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Lombard Pápa 1–2 Iványi Zoltán
18.00
Diósgyőri VTK–Dunaújváros PASE 3–3Andó-Szabó Sándor
20.00Videoton–MVM Paks 2–0
Kassai Viktor
Október 26., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (M1)
Szabó Zsolt
18.30
Szombathelyi Haladás–Győri ETO FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Tamás: Ezer százalék, hogy nem bánom meg a debreceni hosszabbítást

Labdarúgó NB I
11 órája

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 18:18

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:33

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 23:58

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 17:06

Bosnyák csatár is szerepel a Fradi kiszemeltjei között – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:43

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33
Ezek is érdekelhetik