NB I: Az egyetlen lövésünket a játékvezető hárította - Bekő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 22:53
A labdarúgó NB I szombat esti mérkőzésén a Szombathelyi Haladás Kecskeméten 1–0-ra legyőzte Nagy Olivér gyors találatával a KTE-t. A találkozó után a vezetőedzők is megszólaltak a Sport Tv kamerái előtt.

„Nagyszerű volt a fiúk hozzáállása, már az Újpest ellen sem lehetett erre panasz, csak ott nagyon gyengén játszottunk – kezdte értékelését Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Az nem volt közönségszórakoztató mérkőzés, ezért úgy döntöttünk, átállunk egy másik taktikára, amelyben három belső védővel játszunk. Ez maximálisan működött, talán helyzete sem volt a Kecskemétnek. Rúghattunk volna négy-öt gólt, olyan lehetőségeink voltak, amelyeket ki kellett volna használni. Nehéz volt a vége, de kontrollálni tudtuk a mérkőzést. Helyenként jól játszottunk, mentálisan is topon voltunk, ez lökést adhat.” Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Az nem volt közönségszórakoztató mérkőzés, ezért úgy döntöttünk, átállunk egy másik taktikára, amelyben három belső védővel játszunk. Ez maximálisan működött, talán helyzete sem volt a Kecskemétnek. Rúghattunk volna négy-öt gólt, olyan lehetőségeink voltak, amelyeket ki kellett volna használni. Nehéz volt a vége, de kontrollálni tudtuk a mérkőzést. Helyenként jól játszottunk, mentálisan is topon voltunk, ez lökést adhat.”

„Nem lehet így mérkőzést kezdeni, rögtön rúgtunk egy öngólt egy ilyen csapat ellen, mint a Haladás. Remek volt a védekezésük, a kontráik, nem így akartuk – mondta Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője. – Végig csak szaladtunk az eredmény után, nem volt olyan kreatív megmozdulásunk, amelyből be tudtunk volna találni. Mindent elmond, hogy az egyetlen lövésünket a játékvezető hárította. Ez ma kevés volt. Mentünk, akartuk, tettük a dolgunkat, de elképzelés nélkül, olyan butaságokat csináltunk a támadásoknál, amelyek számomra érthetetlenek voltak. Szinte tálcán kínáltuk a kontrákat.”

Legfrissebb hírek

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
2025.06.18. 17:05

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 10:59

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 18:46

Önbizalom és győzelmek nélkül nem ment Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 10:11

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06

NB II: Gera Zoltán marad a Kecskemét vezetőedzője, az azonnali visszajutás a cél

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 11:24

Banó-Szabó Bence végre futballozna

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 11:30

Böde 15. bajnoki gólja kevés volt, a Kecskemét elrontotta a Paks ünnepi hangulatát

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 22:10
Ezek is érdekelhetik