Honvéd: találkoztak Del Pieróval - szerdáig válaszol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.25. 15:01
null
Del Piero gondolkodik... (Fotó: archív)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának hivatalos honlapja interjút készített a klub tulajdonosával, George F. Hemingwayjel, aki többek között Alessandro Del Piero lehetséges szerződtetéséről is beszélt.

„Az illetékesek találkoztak, s azt az információt kaptuk Olaszországból, hogy negyvennyolc órán belül választ kapunk. Nem tudok többet mondani, csak azt, hogy elgondolkozik az ajánlatunkon, de jelezte, hogy több helyről is megkeresték, és amelyik lehetőség a legkedvezőbb számára, amellett dönt majd” – nyilatkozta George F. Hemingway a Honvéd honlapján megjelent videointerjúban.

„Világossá tettük számára, hogy csak a szponzor segítségével tudnánk megadni neki azt, amit kér, mert nekünk nincsen forrásunk az átigazolására. A Honvédnak jó neve van a világban, gondolom, a Puskás-korszak miatt, és persze azért, mert az utóbbi két-három évben sok olasz játékost igazoltunk, olasz világbajnok az edzőnk, arrafelé nagyon jó a klub megítélése. Nemzetközileg jobban értékelik azt a hozzáállást, amit mi tanúsítunk, beleértve az antirasszista kampányunkat is, amit Magyarországon kevésbé értékelnek. Del Piero hallott rólunk, de tudott, hogy vannak ajánlatai Ausztráliából, Amerikából és Indiából is, ám ezek a helyek eléggé messze esnek. Budapestről Torinóba hazarepülni ellenben nem egy nagy dolog. És azt sem tudom, hogy az asszony mennyire akar Indiába menni, de hát ott vannak a nagy pénzek” – tette hozzá a sportvezető.

SZAVAZÁS

A Budapest Honvéd vezetői ajánlatot tettek Alessandro Del Pierónak. Ön szerint az olasz világklasszis hasznára lenne a magyar csapatnak és egyben a magyar futballnak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
13 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik