FTC: Gyengék voltunk, és kész - Böde a Pápa-meccsről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.07. 09:49
A Ferencváros válogatott támadója, Böde Dániel szerint semmi nem valósult meg az eltervezettekből a Pápa elleni mérkőzésen, örül, hogy három góllal nyitotta az idényt, reméli, hogy túlszárnyalja előző szezonbeli 11 találatát, de egyéni teljesítményénél fontosabbnak tartja, hogy az együttes az élmezőnyben végezzen.
„Egy héttel korábban ugyan volt egy negyedórás megingásunk, megérdemelten nyertünk a Kecskemét otthonában, és bíztunk benne, hogy Pápán megszerezzük második győzelmünket is. Ehhez képest minden megtörtént azon a mérkőzésen, csak az nem, amit elterveztünk. Gyengék voltunk, és kész” – nyilatkozta Böde Dániel a Nemzeti Sportnak.

A Ferencváros támadója elárulta azt is, hogy örül Gera Zoltán érkezésének, és hogy egy olyan sztárcsapattal játszanak hétvégén, mint a Chelsea.

Böde Dániel mesterhármassal kezdte az idényt, és reméli, hogy ebben a szezonban sikerül túlszárnyalnia az előző idénybeli 11 találatát.

„Már a kecskeméti mérkőzés előtt jó állapotban éreztem magam, örülök, hogy végül három góllal járultam hozzá a sikerhez. Igaz, utólag azt mondom, a háromból egyet elraktározhattam volna a Pápa elleni meccsre… Az elmúlt idényben tizeneggyel zártam, abban azért talán nem ok nélkül reménykedem, hogy ebben a szezonban többet szerzek – vélekedett a támadó, aki a csapatérdeket helyezi az előtérbe: – A góljaimnál fontosabb, hogy a csapat az élmezőnyben végezzen.”

Bödét a gólkirályi cím motiválja, de nem ez az elsődleges célja, és büszkeséggel tölti el, hogy egyedül az ő arcképe és neve került fel a megannyi zöld-fehér sál egyikére.

„Megtisztelőnek tartom, hogy a gyártók gondoltak rám, miért is tagadjam, büszkeséggel tölt el.”

HA AZ IS ÉRDEKLI, HOGY BÖDE SZERINT MEGVALÓSÍTHATÓ-E A BAJNOKI CÍM, ÉS HOGY MIÉRT TARTJA GYÖNYÖRŰNEK A SÖTÉTKÉK-CITROMSÁRGA ÖSSZEÁLLÍTÁST, KERESSE A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁT!
Legfrissebb hírek

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 11:47

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
2026.07.25. 08:24

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
2026.07.24. 23:19

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2026.07.24. 07:31

Itt a Paks bejelentése, eldőlt Böde Dániel jövője!

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 12:45

Igazoltatások, feljelentések, helyszíni birságok – így büntetett a rendőrség az Újpest–FTC után

Labdarúgó NB I
2026.05.04. 15:54

Az üveghegyen túl – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 06:31