A Honvéd ellen is megőrizné veretlenségét az Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.30. 12:52
null
Öt meccsen eddig kilenc pontot gyűjtött az Újpest, Simon Krisztiánék a Honvéd ellen sem akarnak pont nélkül maradni <br />(Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben a Budapest Honvéd Újpestre látogat a nap legnagyobb múltú párharcában, míg a pazar rajtot bemutató Videoton a Puskás AFC-t fogadja. A Pécsi MFC a Kecskeméti TE ellen lép pályára, az újonc Nyíregyháza pedig a jól kezdő Lombard Pápa vendéglátója lesz

 

„Szerencsésnek vallhatom magam, hiszen Törőcsik András ellen is játszhattam – mondta Garaba Imre, a Honvéddal négy bajnoki aranyérmet szerző korábbi 82-szeres válogatott hátvéd. – Nem is kérdés, hogy minden párharcot én nyertem meg Törő ellen – ez persze csak vicc… Nem szerettem az Újpest ellen futballozni, a játékstílusa, a játékosok miatt, valamiért nem feküdt nekem. A drukkereket érdekelte ez a mérkőzés, elég csak a kettős rangadókat említenem, majdnem mindig telt ház előtt játszottunk a Népstadionban.”

„Most? Sajnos azt kell mondanom, ez a mérkőzés egy a sok közül – persze elolvasom az újságban, mit írnak a korábbi csapatomról, de nem ehhez a találkozóhoz igazítom a programomat. A Honvéd és én, pontosabban az én korosztályom nem keresi egymást, ha nem hívnak Kispestről, én biztosan nem tolakodom. Sajnos nincs személyes kötődés sem játékoshoz, sem edzőhöz, sem vezetőhöz. Néha kihajt a pályára a klubszeretet, de egyre ritkábban. Sajog az ember lelke emiatt…”

Kabát Péter sérülése miatt nem lehet ott a pályán – cisztát találtak a szárkapocscsontjában, műteni kell, a felépülése előreláthatólag négy-hat hetet vesz igénybe –, viszont tudja, mit jelent a drukkereknek az Újpest és a Honvéd összecsapása.

„Kispest-nevelés vagyok, ott lettem NB I-es futballista, nekem természetesen más ez a meccs, mintha mondjuk a Pápa ellen játszanék – így Kabát Péter, az Újpest 36 esztendős csatára. – Sajnos a sérülésem miatt nem segíthetek a csapatnak többek között a Ferencváros és a Videoton ellen sem. Az Újpest–Honvédra visszatérve: mindig jobban izgultam, vártam ezt a mérkőzést, ilyenkor mindig többen jöttek ki a stadionba, mint egy átlagos meccsre. Tudjuk, a szurkolók sem esznek egymás tenyeréből… Nyernünk kell, és úgy érzem, itthon is tartjuk a három pontot.”

AJÁNLÓ: Ilyen még nem volt az MTK–FTC örökrangadók 111 éves történetében – érdekességek a forduló minden meccse elé!

 

 

LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 29., péntek
19.00
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC 1–3Solymosi Péter
Augusztus 30., szombat
16.30
Újpest FC–Budapest Honvéd (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Pécsi MFC–Kecskeméti TE (Sport1)Fábián Mihály
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa
Iványi Zoltán
20.30
Videoton FC–Puskás Akadémia (Sport1)Kassai Viktor
Augusztus 31., vasárnap
16.30
MTK Budapest–Ferencváros (M1)Bognár Tamás
18.30
Győri ETO–Dunaújváros PASE (Sport2)Farkas Ádám
20.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Sport2)Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC5516–2+1415
2. MVM Paks64212–2+1014
3. Diósgyőri VTK54110–4+613
4. Ferencvárosi TC5419–3+612
5. MTK Budapest5327–8–19
6. Újpest FC5234–2+29
7. Lombard Pápa FC52215–6–18
8. DVSC-Teva52124–3+17
9. Budapest Honvéd5235–6–16
10. Győri ETO FC51135–7–24
11. Nyíregyháza Spartacus FC51133–9–64
11. Szombathelyi Haladás61143–9–64
13. Pécsi MFC5325–10–53
14. Puskás Akadémia FC5234–8–42
15. Dunaújváros PASE5231–9–82
16. Kecskeméti TE5144–9–51
Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.20. 12:34

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:16

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
2026.03.20. 08:21

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00
Ezek is érdekelhetik