A Bozsik-stadionban javíthat a Loki az MTK ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.01. 12:47
null
Vadnai Dániel (balra) új poszttal ismerkedik az MTK elleni meccsen (Fotó: Mirkó István)
Pénteken két mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó NB I második fordulója: az első körben a Pécsi MFC-t kiütő MTK Budapest a Bozsik-stadionban fogadja 20.30 órától a bajnok DVSC-Tevát, míg zakóval indító baranyaiak Felcsútra látogatnak, és 19 órától lépnek pályára Puskás Akadémia ellen.

 

PUSKÁS AKADÉMIA–PÉCSI MFC

Sorsolás, az 1–6. forduló, Tv-műsorral
NSO-adatbank: tabellák, program, csapatok, góllövőlista
Az NB I-es csapatok átigazolásai
Az NB I-es csapatok felkészülési meccsei
NB I: töltse le a szezon szurkolói szoftverét!

A Puskás Akadémia egész legutóbbi évét meghatározta a rossz bajnoki rajt – a csapatnak a nyolcadik fordulót követően mindössze négy pontja volt... –, így létfontosságú, hogy ezúttal ne ragadjon be az idény elején. Az első fordulóban az MTK ellen 4–0-s hazai vereséggel indító PMFC legyőzése nem lehetetlen vállalkozás, de az is biztos, hogy a sikerért keményen meg kell dolgozni.

„A végeredmény azt mutatja, az MTK simán nyert Pécsen, azonban úgy tudom, a PMFC jó ideig jobban játszott a riválisánál – nyilatkozta a meccs előtt a PAFC középpályása, Tóth II Balázs. – Erős a sorsolásunk, hiszen a Pécs után Debrecenbe kell mennünk, és ha el karjuk kerülni a rossz rajtot – márpedig el akarjuk –, akkor hazai környezetben muszáj nyernünk.”

Egyik csapat sincs túl nagy formában, hiszen a felcsútiak a legutóbbi kilenc bajnokijukból hetet elveszítettek – március 29. óta nem szereztek kettőnél több gólt –, míg a PMFC a legutóbbi három meccsén nyeretlen maradt. A Pancho Arénában még nem nyert bajnoki meccset a PAFC, sőt háromból hármat veszített – igaz, három élcsapat (Videoton, Győri ETO, DVSC-Teva) ellen.

 

MTK BUDAPEST–DVSC-TEVA

Tizenhat veretlen mérkőzése után érkezett tavasszal, április 12-én a DVSC-Teva a Hidegkuti-stadionba, s csak a maroknyi hazai drukker hitte, hogy az MTK megleckézteti a későbbi bajnokot. A Garami József szakmai igazgató vezette együttes remek, közönségszórakoztató futballal 5–2 nyert az aranyérmet akkor már majdhogynem a zsebében tudó debreceniek ellen. Vadnai Dániel a DVSC labdarúgója nem feledi el a találkozót: először játszott nevelőegyesülete ellen, ráadásul látványos góllal köszönt be egykori társainak, igaz, mégis kikapott a Loki.

VUKMIR VILLANÁSA
Nemcsak Vadnai Dániel, Dragan Vukmir, az MTK szerb légiósa számára is emlékezetes volt a tavaszi mérkőzést. A találkozó 82. percében ugyanis nagyszerű akció végén gólt rúgott, az elsőt és eddig egyetlent a magyarországi pályafutása során, így mérlege a következő: 252 meccsen egy gól.

„Valóban emlékezetes mérkőzést játszottunk – emlékezett vissza Vadnai Dániel. – Alaposan ránk ijesztett volt csapatom, hiszen az első félidő elején már két góllal vezetett. Aztán egy jobb oldali akció nyomán betaláltam, a lefújás előtt pár perccel a korábban szintén az MTK-ban futballozó Kulcsár Tamás is. Úgy jöttünk ki az öltözőből, hogy nem lehet baj, ám az MTK átgázolt rajtunk – ez az, ami ezúttal nem ismétlődhet meg.”

Vadnai Dániel nyolc hónappal korábban igazolt az MTK-ból Debrecenbe, és nem bánta meg a váltást.

„A soron következő meccsen nehezebb dolgom lesz – magyarázta a Loki játékosa. – Amíg a tavasszal védekező középpályást játszottam az MTK elleni találkozón, addig most valószínűleg bal oldali védőként számol velem Kondás Elemér vezetőedző. Messzebb kerülök tehát a kaputól, bár ha belegondolok, hogy a taktikánk szerint a vonal melletti védők is kapnak támadó feladatokat, így azért előfordulhat, hogy mégis csak feltűnök majd Hegedűs Lajos kapuja előtt.”

Az FTC kedvenc áldozata ellen érhet '92-es aranycsapata nyomába – érdekességek a 2. forduló előtt

Győzni szeretne tehát a DVSC, igaz, már nem a Hidegkuti- hanem a Bozsik-stadionban, hiszen megkezdődött az MTK pályájának rekonstrukciója, így aztán albérletben játszanak a kék-fehérek.

„Annál is inkább jó lenne győzni, mert Nyíregyházán döntetlennel kezdtük a bajnokságot – folytatta Vadnai. – Rengeteg helyzetünk volt, s mert nem szeretnénk hátrányba kerülni a bajnokság elején, fontos lenne a pénteki győzelem. Erős kerettel, nagy harci kedvvel utazunk a Bozsik-stadionba, s a hangulatot csak fokozza a BATE Boriszov elleni első BL-selejtezőnkön aratott sikerünk.”

Ugyanakkor épp a BL-selejtező miatt kérdéses a DVSC összeállítása: a Nyíregyháza elleni nyitó fordulóban Kondás Elemér javarészt azokat szerepeltette, akik nem játszottak vagy kevesebb lehetőséget kaptak a BATE ellen, és valószínűsíthető, hogy a fehéroroszországi meccset szem előtt tartva a vezetőedző ismét hasonlóan dönt.

 

NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC (Tv: Duna)
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE (Tv: M1)
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC (Tv: Sport1)
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest11––4–0+43
2. Videoton FC11––3–0+33
2. Budapest Honvéd11––3–0+33
4. Ferencvárosi TC11––3–1+23
5. MVM Paks11––2–0+23
6. Diósgyőri VTK11––2–1+13
7. Újpest FC11––1–0+13
8. Nyíregyháza Spartacus FC1–1–1–10 1
8. DVSC-Teva1–1–1–10 1
10. Puskás Akadémia FC1––11–2–10
11. Szombathelyi Haladás1––10–1–10
12. Kecskeméti TE1––11–3–20
13. Győri ETO FC1––10–2–20
14. Lombard Pápa FC1––10–3–30
14. Dunaújváros PASE1––10–3–30
16. Pécsi MFC1––10–4–40
Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
10 órája

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33