Haladás: Radót valóban viheti a Vidi, Némethért is van ajánlat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.03. 12:44
Radó Andrással kapcsolatban a Nemzeti Sport Online már májusban arról számolt be, hogy a Ferencváros mellett a Videoton is szeretné megszerezni. Most más forrás is megerősítette, hogy a fehérváriak nem mondtak le Radóról, akinek a szerződtetése már az előző szezonban is szóba került a Fejér megyeieknél.

Radó Andrást és Németh Máriót is vinnék. Mindkét futballistáért írásos ajánlat érkezett, a tulajdonosok döntenek értékesítésükről – írja a Haladás hivatalos honlapja.

A vasi klub a rangado.hu értesüléseire hivatkozva közölte a hírt. Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője annyit megerősített, hogy mindkét labdarúgóért kaptak már ajánlatot, de klubneveket és összegeket nem említett, vagyis azt az értesülést nem erősítette meg, hogy Radót hatszázezer euróért szerződtetné a Videoton.

Radóval kapcsolatban a szombathelyiek a nyáron egyszer már közölték, hogy a Ferencvárostól konkrét ajánlatot kaptak, de egyezség végül nem született a felek között. A Fradi elnöke, Kubatov Gábor később úgy nyilatkozott, hogy még választ sem kaptak az ajánlatukra a szombathelyiektől.

A Nemzeti Sport Online már májusban úgy értesült, hogy a Fradi mellett Radó iránt a Videoton is komolyan érdeklődik. A mostani hírek megerősítik, hogy Fehérváron nem mondtak le a támadóról.

A középpályás Németh Márióval kapcsolatban pedig korábban az Újpest és a DVTK érdeklődéséről számoltunk be (utóbbi klub már januárban szerette volna szerződtetni).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Jagodics Márk (Ajka – kölcsönből vissza?), Nagy Olivér (Paks), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest, kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (DVSC-Teva ?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Radó András (?), Németh Márió (?), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza?), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Balajti Ádám (DVSC-Teva), Takács Péter (Mezőkövesd-Zsóry)

 

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31
Ezek is érdekelhetik