FTC: Lipcsei az U21-esek élén, a '94-esektől elköszönnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.07. 14:30
A labdarúgó NB I-ben bronzérmes FTC U21-es csapatának vezetőedzője a klub korábbi játékosa, Lipcsei Péter lesz, míg a második csapat 1994 után született játékosai távozhatnak a Fraditól.

Ahogy azt már korábban jeleztük, a Ferencváros nem indít második csapatot a BLSZ első osztályában, a tartalék együttes eddigi vezetőedzője, Lipcsei Péter ezentúl az U21-es gárda vezetőedzője lesz.a Ferencváros nem indít második csapatot a BLSZ első osztályában, a tartalék együttes eddigi vezetőedzője, Lipcsei Péter ezentúl az U21-es gárda vezetőedzője lesz.

„Az U21-es kiemelt bajnokságban indulunk, Dragiéktól (Dragóner Attiláéktól) kaptunk egy névsort 1995-ös, 1996-os születésű játékosokról. A vezetők azt mondták, hogy az 1994-eseket ne játszassuk, mert ha eddig nem tudtak a felnőttcsapat közelébe jutni, akkor ezután sem fognak – mondta Lipcsei a fradi.hu-nak. – A vezetők kérése szerint nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy saját nevelésű játékosokat neveljünk ki, akik fel tudnak menni az első csapat keretéhez.”

A Fradi kettes csapatának keretében a transfermarkt.de adatai szerint tizenkét olyan játékos is van, aki 1994-es születésű, vagy idősebb, így ők valószínűleg távoznak a klubtól.

„A legfontosabb a rend, fegyelem, alázat – nekem ez a mottóm. Mindenkinek oda kell tennie magát ahhoz, hogy az első csapat keretéhez kerüljön. Annyi változás van, hogy ezek a srácok a volt NB III-as csapat öltözőjében, az NB I-esekkel egy folyosón lesznek. Ez is egy motiváció nekik, nap mint nap látják őket, és tudják, hogy öt méterrel arrébb oda lehet kerülni az első csapat öltözőjéhez. Minden héten beszélünk Thomas Doll-lal, aki elmondja, hogy mik azok az edzésmódszerek, amelyekkel a játékosokat fejleszteni kell.”

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
3 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
12 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12