Mezőkövesd: Szlezák sem marad, nemet mondott a vezetésnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.06. 07:46
null
Mezőkövesden befejeződött a Szlezák (balra), Véber kettős munkája (Fotó: Török Attila)
Mint azt a Nemzeti Sport Online hétfőn jelezte, a labdarúgó NB I-ben a kiesés ellen küzdő Mezőkövesd-Zsóry vezetősége elköszönt Véber György vezetőedzőtől – a klub este hivatalos honlapján is megerősítette a váltást. Véberrel együtt távozik szakmai stábja is a klubtól.

„Nem volt vitás, ha Véber György munkája nem volt megfelelő, akkor nekem sincs maradásom, mi egy csapatot alkotunk. Az elnök kérte, hogy maradjak, folytassam a munkát az új vezetőedző mellett, de szó sem lehetett róla. Meg sem hallgattam az ajánlatot. Melóztunk becsülettel Véber Gyurival, beleadtunk apait-anyait, mindennél jobban szerettük volna, hogy a Mezőkövesd megkapaszkodjon az élvonalban. Bízunk benne, hogy a következő állomáshelyünkön sikeresebbek leszünk” – nyilatkozta Szlezák a Nemzeti Sportnak. Szlezákhoz hasonlóan Borsos Vilmos, a csapat kapusedzője is a távozás mellett döntött, miután nem fogadta el a vezetőség ajánlatát.

Véber György 2012 márciusában lett a Mezőkövesd vezetőedzője, első teljes szezonjában feljuttatta az élvonalba a csapatot, ám az első osztályban három fordulóval a bajnokság vége előtt kieső helyen állt együttesével. Az újonc lemaradása öt pont az MVM-Paks és a Puskás Akadémia FC mögött, legutóbbi tíz bajnokiján mindössze öt pontot (és négy gólt…) szerzett a csapat, ami a tréner és stábja állásába került.

Információink szerint Urbán Flórián, Simon Antal és a jelenleg a Haladás II-nél dolgozó Tóth László is szóba került a távozó Véber György lehetséges utódjaként.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

A Brazíliából hazatérő csatárt ennél a klubnál várják edzésre

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 09:43

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

NB II: változott az Ajka, a Mezőkövesd, a Szeged és a Kozármisleny kerete is

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:26

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59
Ezek is érdekelhetik