Videoton: Nem szabad gyilkolnunk egymást! - Gomes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.07. 20:36
A nehéz helyzetben az összefogás jelenthet megoldást José Gomes szerint. A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton portugál vezetőedzője bízik benne, hogy a klub projektje túléli ezt az időszakot és sikeres lesz.

„A Videoton-család fontos és nehéz pillanathoz érkezett, most segítenünk kell egymást. Amikor családról beszélek, a klub összes alkalmazottjára gondolok, a játékosokra, vezetőkre és persze a szurkolókra is, most támogatni kell a csapatot, hogy kikerüljön a gödörből. A legfontosabb most az, hogy a Videoton-családot egyben tartsuk. Nem szabad gyilkolnunk egymást! A mostani nehéz helyzetben derül ki, hogy ki az igaz barát" – mondta José Gomes az M1-nek.José Gomes az M1-nek.

„A Kecskemét elleni meccset nagyon jól kezdtük, ügyesen építettük a támadásainkat, megvoltak a helyzeteink, de egymás után kihagytuk őket. Sajnos most az a helyzet, hogy mi hibázunk, az ellenfél pedig büntet. A probléma az, hogy túl sok időre van szükségünk a gólszerzéshez, hátul pedig az ellenfél kontráinál sokat hibázunk. De azt tudom mondani, hogy én ugyanolyan motivált vagyok, mint korábban, a lelkesedésemet senki sem veheti el, az bennem van. A munkakedvem töretlen, mindenképpen szeretnék segíteni a játékosaimnak. A múlton már kár siránkozni. Most egyet tehetünk, felkészülünk a következő feladatokra. Én hiszem, hogy a játékosok tehetségének és az elvégzett munkának köszönhetően újra sikeresek leszünk, és a Videoton-projekt túléli ezt az időszakot. Szeretném hangsúlyozni, hogy egészséges mentalitású csapatunk van, megbízunk egymásban! A vezetőkkel rendszeresen beszélgetek. Nem mindig a tulajdonossal, van, hogy a vezetőség más tagjával. Beszélgetünk, véleményeket cserélünk. Újra mondom, komoly kihívás előtt állunk, de egymást segítve megoldjuk a feladatot" – tette hozzá a portugál szakvezető.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35