A magyar futball a kifogások játéka; Doll sem találja a tehetséget

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 11:11
null
Tóth Bálint (balra) arcára van írva a csalódottság (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Ligakupában ma a Lombard Pápa és a Diósgyőr is hétvégi bajnoki vereség után lép pályára. Előbbi a Ferencváros ellen kezdi 0–4-ről a negyeddöntő visszavágóját, melytől az NB I-ben is 4–0-ra kapott ki, míg utóbbi a Puskás Akadémia elleni hazai 3–2-es fiaskó után játszik Szigetszentmiklóson, az első meccs 2–2-vel zárult. A Nemzeti Sportnak az egyaránt szókimondásáról ismert pápai vezetőedző, Tóth Bálint és a DVTK klubigazgatója, Kovács Zoltán értékelte a jelenlegi helyzetet.  

 

TÓTH BÁLINT: FELHÁBORÍT, HOGY A JÁTÉKOSAIM SÉTÁLNAK A PÁLYÁN

„Vasárnap borzalmas állapotban voltam. Százszor, ezerszer visszapörgettem a Fradi elleni meccset – mondta a Nemzeti Sportnak Tóth Bálint, a Lombard Pápa vezetőedzője. – Kerestem a válaszokat megannyi kérdésre.”

„Arra jöttem rá, hogy valami nem stimmel a magyar ifjúsággal. Újabb és újabb nemzedékek nőnek fel, de én, tisztelet a kivételnek, csak elvétve látom a tehetséget, a szorgalmat, az alázatot, a kreativitást. És itt most nem csak a futballról beszélek. Hatvannégy évesen szomorú ezt látni. Edzőként pedig képtelen vagyok elfogadni a helyzetet. Nehezen tűröm, hogy az edzéseken nógatni, noszogatni kell a mi gyerekeinket, hogy látom rajtuk, utálják az egészet, nyűg nekik a munka. Felháborít, hogy a játékosaim sétálnak a pályán a bajnoki meccseken, hogy flegmák, hogy nem érzik át, miért és kiért kell küzdeniük” – fogalmazott a szakember. – Ott van például Youcef Sekour, aki mintha valamiféle kímélőprogramon venne részt, végigalibizte a negyvenöt percet. Kikérem magamnak! Vagy mondhatnám Eszlátyi István nevét. Ki tiltja meg neki, hogy beálljon és rúgjon két gólt a Fradinak? Manapság, amikor talán csak a Nősök–Nőtlenek meccset nem adja a televízió, ott a lehetőség mindenki előtt a bizonyításra. Néhány szép csellel, egy-egy fontos góllal felhívhatja magára a figyelmet bárki, s máris jöhet az újabb, előnyösebb szerződés. De a jelek szerint már ez sem érdekli a többséget.”

A szakember ugyanakkor jó, a hozzáállás terén követendő példákat is említett a sérüléséből visszatérő Goran Marics, Lazar Arszics és Kenesei Krisztián személyében.

Tóth Bálint úgy véli, nem csak Pápán nincsenek megfelelő mentalitású fiatal futballisták.

„Nemcsak Pápán, hanem szinte az összes csapatnál is ugyanez a gond. A Fradi-meccs előtt beszélgettem Thomas Doll-lal. Öt évig Ausztriában éltem, így tökéletesen beszélem a nyelvet, a Ferencváros szakvezetője pedig örült neki, hogy végre anyanyelvén diskurálhat. Mit gondol, miről panaszkodott? Azt mondta, mióta Budapestre szerződött, keresi az igazi talentumokat a Fradi utánpótlásában. Keresi, de nem találja...”

A szakember az előttük álló meccsekről is beszélt, a mai Ligakupa-meccs után a bajnokságban a hétvégén a Pécs lesz az ellenfél.

„Megint lesznek hiányzóink sérülés és eltiltások miatt. De már nem panaszkodom, nem keresem a hibát a játékvezetőkben, a szűkös keretben, a balszerencsében vagy a Jóistenben. Edző vagyok, az én felelősségem a munka és az eredményesség. Hét pontra vagyunk a kieső helytől, remélem, a játékosaim ugyanúgy gondolják, mint én: most már minden héten, minden meccsen az életünkért, a jövőnkért játszunk” – tette hozzá Tóth.

KOVÁCS ZOLTÁN: A MAGYAR FUTBALL A KIFOGÁSOK JÁTÉKA

Nem kevésbé volt kritikus csapata hétvégi veresége után a DVTK sportigazgatója, Kovács Zoltán, aki a legutóbbi 11 bajnoki fordulóban csak egyszer örülhetett győzelemnek.

„Ha ezt a tizenegy meccset lajstromozzuk, kiderül, három-négyet találni, amelyeken nem érdemeltünk győzelmet, a többit nyugodtan megnyerhettük volna. A eddigi két utolsón például jogosan szenvedtünk vereséget, ezt el kell ismernünk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a sportvezető. – Amúgy a játékosoktól is elvárnék némi önkritikát, tükörbe nézést, mert ha a sikerek idején jó volt diósgyőri labdarúgónak lenni, most, amikor nehezebb időszakot élünk, illene odaállni, és megmutatni, milyen karakterek. Sajnos azonban bizonyos szempontból a miénk is tipikus magyar klub, amelynél az edzőnek mindig meg kell magyaráznia a döntéseit, a játékosoknak elmondani, miért iksz játszik ipszilon helyett. Pedig jó lenne, ha előbb mindenki magába nézne, ő maga mit tett bele a közösbe. A magyar futball a kifogások játéka, rossz a pálya, a szállás, az étel, nincs néző, túl sok a néző, így nagy a nyomás, nem jön időben a fizetés, valami mindig van. Mi időben fizetünk, nekem sportvezetőként persze az a dolgom, hogy minden feltételt biztosítsak, elvégre akkor tudok számon kérni. Szóval a lényeg, hogy most mindenki megmutathatja, milyen jellem, mert lehet ez még szép szezon, megfelelő hozzáállás kérdése az egész.”

A DVTK még három fronton küzd, így az NB I-ben, a Magyar Kupában és a Ligakupában is van mód javítani a bizonyítványon – gyanítjuk, a Ligakupa kalkulusa a legkevésbé lényeges.


„A Szigetszentmiklóssal meccselünk a Ligakupában, nem megbántva a vetélytársat, a Diósgyőr egy NB II-es együttes ellen egyszerűen nem eshet ki. Megmagyarázhatatlan lenne. Miskolcon minden egyes mérkőzés kiemelt jelentőségű, a Fradihoz és az Újpesthez hasonlóan itt is sokkal hevesebb érzelmeket vált ki a futball. A tartásunkról kell most tanúbizonyságot tennünk, ha sikerül, a szurkolóink elismerését is kivívhatjuk” – mondta Kovács a mai mérkőzéssel kapcsolatban.

TÓTH BÁLINT ÉS KOVÁCS ZOLTÁN TELJES NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
15.00: Puskás Akadémia–DVSC-Teva
Az első mérkőzésen: 0–3*
*Francisco Gallardo jogosulatlan szerepeltetése miatt törölték a pályán elért 1–1-es eredményt, és a DVSC javára ítélték a találkozót 3–0-s gólkülönbséggel.
15.30: Szigetszentmiklós-Diósgyőri VTK
Az első mérkőzésen: 2–2
17.00: Lombard Pápa Termál FC–Ferencváros – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Az első mérkőzésen: 0–4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik