Felkészülés: kétgólos hátrányból a hajrában egyenlített a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 18:57
A Törökországban edzőtáborozó DVTK labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen a román bajnokság 12. helyén telelő FC Botosani-nal, amely tíz perccel a lefújás előtt még két góllal vezetett. A diósgyőri együttes góljait Futács Márkó és Nikházi Márk szerezte, a mérkőzést a helyszínen tekintette meg a csapat új szerzeménye, Miroszlav Grumics.

A mérkőzés több okból kifolyólag is később kezdődött: egyrészt a DVTK busza késve érkezett meg a helyszínre, másrészt a Botosani játékosai fehér mezben futottak ki a pályára – akárcsak a diósgyőri futballisták –, s miután a románok elismerték, hogy hibáztak, átöltöztek, és az előzetesen megbeszélt piros szerelésükben várták a kezdő sípszót.

Grumics a helyszínen (Fotó: DVTK/Twitter)
Grumics a helyszínen (Fotó: DVTK/Twitter)

Az első fontos esemény nem a zöld gyepen, hanem a hotelben történt, ahova a 10. perc körül megérkezett Miroszlav Grumics, a DVTK új szerzeménye, aki hétfőn este két és fél éves szerződést kötött az együttessel, majd első útja Törökországba vezetett, kisvártatva pedig megérkezett a helyszínre is, hogy megtekintse a találkozót.

A 11. percben aztán megszerezte a vezetést a Botosani egy hatalmas góllal (0–1), bő tíz perccel később pedig kettőre növelte az előnyét, miután a románok csatára közelről Nenad Rajics kapujába fejelt. 0–2

Az első félidő további szakaszában a DVTK-nak sem sikerült gólt szereznie, ahogy sokáig a második játékrészben sem, pedig ekkor már a diósgyőri csapat játszott fölényben.

A hajrá aztán a diósgyőri játékosok kedve szerint alakult, hiszen a 84. percben Futács Márkó tizennégy méteres lövése nyomán szépítettek (1–2), míg két perccel később Nikházi Márk gurítása után az egyenlítés is összejött. 2–2

A hátralévő percekben a Botosani labdarúgói már tördelték a játékot, kapusuk időhúzásért még sárga lapot is kapott, így 2–2-es döntetlennel zárult a mérkőzés. A DVTK legközelebb csütörtökön, a norvég Valerenga ellen lép pályára.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–FC Botosani (román) 2–2
(0–2)
Antalya
DVTK:
Rajics – Eperjesi, Vadász, Kádár, Husic – Barczi (Nikházi, a szünetben), Elek, Kosztics, Gosztonyi (Marjanovics, 82.) – Bacsa (Batioja, a szünetben), Futács
A DVTK gólszerzői: Futács (84.), Nikházi (86.)
Forrás: dvtk.eu

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud

Labdarúgó NB I
4 órája

Bejelentette új csapata Valdas Dambrauskas érkezését

Minden más foci
19 órája

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
22 órája

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 09:05

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
2025.06.19. 10:27

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:18

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 10:13
Ezek is érdekelhetik