Átigazolás: Darko Pavicsevics Kecskemétre tart?

2014.02.20. 10:45
Zalai szurkolói források decemberben még arról írtak, hogy az NB II-es ZTE montenegrói csatára, Darko Pavicsevics Újpestre tart, ezúttal pedig a Kecskeméttel boronálták össze.

A ztefc.webnode.hu úgy tudja, a montenegrói Darko Pavicsevicset több helyről is keresték, és most úgy tűnik, hogy Kecskemétre tart, a KTE ajánlata tűnt számára legvonzóbbnak.

Kérdés, a zalai klubnak és a játékosnak sikerül-e megegyeznie az elválásról. A futballista, akinek jelentős összeggel tartoznak, múlt héten közölte, hogy immár szabadon igazolható, de ezt a ZTE később cáfolta. Mindenesetre Pavicsevics tegnap nem szerepelt a csapat Sopron elleni, idegenbeli felkészülési meccsén (1–0-ra nyert az SVSE).

A kecskeméti szerződés valószínűségét erősítheti, hogy Sallói István, a KTE klubigazgatója a héten a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, szeretnének még csatárt igazolni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Vukasin Polekszics (montenegrói, Debreceni VSC – kölcsönbe), Simon András (Győri ETO FC – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Antal Botond (Kaposvári Rákóczi), Borisz Bulajics (montenegrói, ?), Christian Ebala (kameruni, ?), Koszó Balázs (Békéscsaba Előre), Mogyorósi József (FC Ajka), Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, kölcsönből vissza), Elhadj Ousmane Barry „Pato” (guineai, Panahaiki – görög), Rajczi Péter (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc), Darko Pavicsevics (montenegrói, ZTE), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc)
Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Hosszabbításban dőlt el: az ETO legyőzte a KTE-t, és ott van a Magyar Kupa elődöntőjében

Labdarúgó NB I
2026.03.03. 22:37

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31
Ezek is érdekelhetik