Videoton: „fontos leckét” kaptak a 0-4 alkalmával

2014.01.25. 22:37
Az ukrán Dnipro Dnipropetrovszk ellen 4–0-ra elveszített felkészülési mérkőzést követően José Gomes, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője elmondta, az ilyen kaliberű együttesek, mint amilyenek az ukránok is, az ellenfél minden hibáját könyörtelenül kihasználják.

„Ma egy nagyon-nagyon jó csapat ellen léptünk pályára. Ezekre a jó csapatokra, amelyekben ilyen szintű játékosok szerepelnek,jellemző, hogy az ellenfél minden hibáját kihasználják, büntetik. Ez történt velünk is. Sok hibával játszottunk, főleg a saját tizenhatosunk előterében, emiatt pedig gólokkal büntetett bennünket a Dnipro. Nagyon fontosfelkészülési meccs volt ez számunkra, ésa jövőre nézve fontos lecke. Ezért is szerettem volna ilyen erősségű csapat ellen játszani, hogy most jöjjenek ki a hibák.

Ezek előtt a meccsek előtt nem állunk le az edzésekkel. Tegnap is két nehéz edzésünk volt, de most ezzel nem foglalkozom.Azt akarom, hogy inkább most szenvedjenek a játékosok, és most érezzék a nehézségeket. Most még tudunk javítani azokon a problémákon, amelyek a mérkőzések soránfelszínre kerülnek.A legnagyobb tanulság, hogy a kilencven perc minden másodpercében koncentrálni kell, főleg egy ilyen erős csapat ellen. A mai mérkőzéssegített megértetni a játékosokkal azokat a hibákat, amelyekre az edzéseken is felhívtuk a figyelmüket.

Azok a játékosok, akik az első félidőben nem játszottak, pontosan látták a hibáinkat, és hogy egy ilyen szintű csapat ellen minden másodpercben összpontosítani kell.Ők már úgy mentek fel a pályára, hogy végig koncentráltak, emiatt játszottunk jobban a második negyvenöt percben. Ebben a játékrészben voltak gólszerzési lehetőségeink is. De még egyszer mondom, a mai mérkőzés legnagyobb tanulsága az volt, hogy a kezdő sípszótól az utolsó másodpercig összpontosítani kella pályán minden egyes játékosnak" – mondta a meccs után José Gomes a vidi.hu-nak.

Gólok: 11:40, 12:35, 44:35, 47:50

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
20 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23