Felkészülés: próbajátékosok góljával nyert a Vasas - eredmények

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.25. 12:59
Próbajátékosai (Tamás László és Nagy Tamás) góljával a Vasas NB II-es labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra nyert az élvonalbeli Mezőkövesd ellen. A Kecskemét 3–2-re győzött Cegléden, míg a Puskás Akadémia 3–0-ra múlta felül a Dunaújvárost.

Szomorú percek előzték meg a találkozót, a megjelentek ugyanis a Vasas napokban elhunyt korábbi klasszisára, Várady Bélára emlékeztek.

Az előző szezonban még mindkét csapat az NB II-ben vitézkedett, és bár a Mezőkövesd feljutott, a mai felkészülési mérkőzésen nem látszott az osztálykülönbség a felek között. A Vasas – amelynél kezdőként lépett pályára a klub korábbi futballistája, Katona Máté, a kapuban pedig a szintén próbajátékon lévő dunaújvárosi Orbán Soma kapott helyet – játszott élénkebben, az első félórában három helyzet is adódott a hazaiak előtt. Az egyikből a próbajátékon lévő, legutóbb Ausztriában, alacsonyabb osztályban játszó Tamás László fejjel megszerezte a piros-kékek első gólját.

A Vasas ezt követően is aktív maradt, a szerződést hosszabbító Remili Mohamed egy csukafejessel a lécet találta el. A Mezőkövesd csak két kontratámadással tudott veszélyeztetni Harsányi Zoltán révén, de ennél többre nem telt a vendégek erejéből.

A második játékrészben a cserék után feljavult az élvonalbeli alakulat játéka – elsősorban George Menougongnak köszönhetően –, de nagy helyzetekben ez nem mutatkozott meg.

A Vasasba beállt a pénteken szerződtetett Ferenczi István, valamint két próbajátékos, Piller József és Nagy Tamás. Utóbbi kimondottan jól mozgatta csapatát, a hajrában pedig Ferenczi beadása után ő szerezte meg az angyalföldiek második gólját, szintén fejjel.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Vasas–Mezőkövesd 2–0 (1–0)
Vasas:
Orbán Soma – Pál, Görgényi, Tamás, Katona – Cseke, Vida, Berecz, Menyhárt – Ádám, Remili. Csereként beállt: Ferenczi, Pál, Szedlár, Nagy T., Izing, Kiss R.
Mezőkövesd: Horváth – Burány, Szalai, Velicky, Fotyik – Takács, Dobos, Bognár, Melczer – Balajti, Harsányi. Cserék: Ficsór, Hegedűs, Gévay, Menougong, Bogdány, Sigér, Olasz
G: Tamás, Nagy T.

A Kecskemét 3–2-re nyert Cegléden, a kétszer 60 perces találkozón igyekezett mindenkinek lehetőséget adni Bekő Balázs a vendégek szakvezetője. A KTE honlapja szerint a második játékrészben két új zimbabwei próbajátékos, Kenneth Bulaji, valamint Patmore Sherini is lehetőséget kapott. Előbbi támadó, utóbbi a védelemben bevethető, sorsukról később születik döntés.

Cegléd–KTE-Phoenix Mecano 2–3 (1–0)
Cegléd: Kovács – Robson, Szabó M., Miklósvári, Farkas I. – Kenderes, Koncz, Medgyesi – Markó, Makrai, Szala. Csere: Miski (k), Szabó D., Oláh, Szkunc, Varga S., Üres-Farkas, Rebryk, Lipusz, Horváth.
KTE: 1. félidő: Polekszics – Póti, Gyagya, Varga, Farkas A. – Pekár, Patvaros, Bulajics, Gréczi – Balázs, Simon. 2. félidő: Németh – Szabó T., Karan, Patmore, Sztehlik – Szalai, Szavics, Nagy P., Leo – Eisenberger, Bulaji (Csillag).
G: Szabó D., Markó ill. Leo, Csillag, Szavics.

Góllal mutatkozott be a Puskás Akadémia új szerzeménye, a 22 éves montenegrói ifjúsági válogatott támadó, Sztefan Denkovics. A felcsútiak 3–0-ra verték meg a másodosztályú Dunaújváros PASE-t.

Puskás Akadémia–Dunaújváros PASE 3–0 (1–0)
G:
Denkovics, Lencse, Szekeres

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott a másodosztályú Kisvárdától, a 14 órára tervezett Létavértes elleni összecsapás viszont elmarad – adta hírül a dvsc.hu.

A klubhonlap beszámolója szerint az óriási havazás miatt a pályamunkásoknak már hajnalban munkába kellett állniuk, hogy legalább az első mérkőzést le lehessen játszani.

A dvsc.hu tudósítása alapján az első félidőben szinte végig a Kisvárda térfelén folyt a játék, a másodosztályú csapat azonban veszélyes kontrákat vezetett – egyaránt gól nélkül.

A második játékrészben egy kiugratást követően Üveges talált a bal alsóba, megszerezve a győztes gólt, a Loki játékosai ugyanis csak helyzetekig (kapufáig, meg nem adott gólig) jutottak ezen a meccsen. A folyamatos havazás miatt irreálissá váló körülmények miatt a Létavértes elleni felkészülési mérkőzés elmarad.

DVSC-TEVA–KISVÁRDA 0–1 (0–0)
Debrecen. Vezette:
Solymosi.
DVSC: Novakovics – Lázár, Brkovics, Mészáros (Szatmári), Korhut – Mihelic, Zsidai (Berdó), Bouadla, Szakály – Kulcsár (Kertész), Volas
Kisvárda: Nacsa (Petranics) – Kornutyák (Bodnár L.), Bognár (Hegedűs), Mboussi (Hidi), Fodor (Molnár R.) – Miskolczi, Venczel, Nagy B. (Varga A.), Popovics (Oláh D.) – Irhás (Brankovics), Üveges (Farkas M.)
Gól: Üveges (65.)
forrás: dvsc.hu

LOMBARD PÁPA–SPARTAK TRNAVA (szlovák) 1–1 (0–0)
Lipót, 50 néző. Vezette: Böcskei
LOMBARD: Markek (Szűcs L.) – Nagy S. (Tóth G.), Koszó, Présinger, Németh M. (Struhár) – Dóczi (Carril), Tajthy (Rodenbücher) – Orosz M., Király B. (Radics), Eszlátyi – Kenesei K. (Puskás Z.)
G: Király B., ill. Schranz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik