FTC: Gondolják végig, érdemes-e most megégetni Lipcseit - Szeiler

Vágólapra másolva!
2013.12.10. 11:56
null
Lipcsei Péter negyedik szezonját kezdte meg a Fradi tartalékjainál (Fotó: Hegedüs Gábor)
A magyar futballedzőknek nem csak akkor kellene összefogniuk, ha kritizálják a szakmát, ugyanis nem véletlen, hogy hazai trénerek neve nem kerül szóba sem a válogatott, sem a Fradi megürült kispadja kapcsán – vélekedik Szeiler József, a Fradi korábbi klubvezetője, aki szerint nagy baj, hogy ma Magyarországon a „játékosok megelégszenek pusztán a tehetségükkel, középszerű teljesítményből viszonylag jól megélve.” Korábbi csapattársáról, Lipcsei Péterről, az NB III-as Ferencváros II vezetőedzőjéről azt mondta, még nem érett meg a feladatra, ezért túl korai lenne bedobni a mély vízbe, hiszen egy kudarcra rámehet a sikeresnek ígérkező edzői karrierje. Szeiler szerint külföldi edző kell.

 

Az FTC-nél 2000-től 2003-ig klubigazgatóként dolgozó, jelenleg üzletember Szeiler Józsefet a Digi Sport Reggeli start műsorában beszélt a Ferencváros és a magyar labdarúgás helyzetéről. Ricardo Monizt jó szakembernek tartja, de megérti az elbocsátását. Viszont a holland megüresedett helyére külföldi szakembert nevezne ki.

„Nem lehet eltúlozni az új stadion óriási lehetőségét, jelentőségét: rengeteg potenciális támogatót, rajongót vonzhat így ismét magához a klub, ehhez viszont nemzetközi eredmények is kellenek. Nem elsősorban szép játék, hanem előbb a győzelmek, s ennek fényében most valóban egy külföldi vezetőedző szerződtetése az indokolt – mondta Szeiler, aki szerint Lipcsei kinevezésével még várni kell. – Egy hagyomány megszakadt, óriási űr van a Ferencvárosnál, ahol egy edzőváltáskor nem tudunk három-négy rátermett, bizonyított fradista nevet bedobni, mert nincsen. Rákosi, Novák, Varga után jött a nagy csend, mert nem neveltük ki az edzőtehetségeket. Lipcsei Petivel mindenképpen megérne egy beszélgetést, hogy vállalná-e, de ez óriási kockázattal jár most. Az ő játékosmúltja, eddigi ténykedése potenciálisan a Fradi trénerévé teszi őt majd valamikor, de végig kell gondolni, érdemes-e őt megégetni most, amikor nagy az eredménykényszer. Lipcseit vagy Lisztest inkább olyan aduásznak kellene tekinteni, akikre vigyázni kell, felépíteni őket, képezni, utaztatni, sőt akár kipróbálni más csapat kispadján. Távlatokban érdemes gondolkodni.”

A magyar labdarúgás problémáinak gyökereit ő is az utánpótlásképzésben látja.

„A számok sajnos nem hazudnak, erősen lemaradtunk az utánpótlásképzésben. Most egy átmeneti állapotban vagyunk, folyik a vita az edzőképzésről, hiszen – ahogy Szalai Ádám is felhívta rá a figyelmet – a magyar trénerek bizony nem kényeztetnek el a nemzetközi eredményeikkel – mondta Szeiler. – Ahogyan a magyar játékosok megelégszenek pusztán a tehetségükkel, középszerű teljesítményből viszonylag jól megélve, ugyanúgy nem érzem ambiciózusnak a magyar edzők többségét sem. A Gera Zoltán-féle profi hozzáállás, mentalitás igen ritka a játékosoknál, edzőknél egyaránt. És bizony az egész focinkra ráillik az, ami egy családban lezajlik: ha valaki tovább akar tanulni, nem elég rábólintani, a vezetőknek ösztönözniük kell az ambíciókat. A klubvezetőknek el kell küldeni tanulmányutakra a trénereket, ki kell nevelni őket.”

Szeiler hozzátette: „A magyar edzőtársadalomnak nem csak akkor kellene összefognia, amikor jogos kritikák érik. A hazai szakma felelőssége ugyanis, hogy kiemelt pozíciókra manapság nem magyarok neve vetődik fel kapásból. Nem véletlen, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitányaként vagy éppen a Ferencváros vezetőedzőjeként szóba sem kerül komolyan magyar szakember neve.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik