Futsal NB I: öt perc alatt négy gólt lőtt a Berettyó játékosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.21. 20:36
Az élen haladó Rába ETO, Berettyóújfalu, Aramis hármas egyaránt gólzáporos győzelmet aratott a futsal NB I 6. fordulójának hétfői játéknapján, így továbbra is azonos pontszámmal állnak az 1-3. helyen.

Hármójuk közül csak a címvédő – eggyel kevesebb meccset játszó – Rába ETO százszázalékos, amely sérült légiósokat nélkülözve is magabiztosan győzte le a Rákosmenti FC-t.

Ritka bravúrt ért el Rábl János: a Berettyóújfalu játékosa hat góllal járult hozzá csapata idegenbeli győzelméhez, találatai közül négyet öt perc leforgása alatt rámolt be a Haladásnak.

A DEAC-ban is akadt egy gólhalmozó: Fekete Viktor négyszer talált a kapuba, azonban a szünetben három góllal vezető csapata csak egy pontot tudott otthon tartani a MAFC-cal szemben.

A szegedi UTC 2–5-ről fordított a Dunakeszi ellen, sőt az utolsó percben Dürgő Péter góljával még egyszer megszerezte a vezetést, de Kovács István egyenlíteni tudott.

FUTSAL NB I, 6. FORDULÓ
RÁBA ETO–RÁKOSMENTI FC 11–2 (6–1)
G:
Peczár (6., 26.), Dróth (9.), Carlitos (11., 32.), Bognár (13.), Szűcs A. (15., 39.), Harnisch (20., 30.), Fábio (29.), ill. Horváth Sz. (15.), Horváth N. (37.)
SWIETELSKY- HALADÁS VSE–MVFC-BERETTYÓÚJFALU 3–11 (0–6)
G:
Németh P. (28.), Gyurcsányi (30.), Halmos (36.), ill. Siska (2.), Nagy I. (5.), Trencsényi (6.), Rábl (13., 15., 23., 25., 26., 27.), Szabó P. (19.), Sánta (38.)
COLORSPECTRUM ARAMIS–RUBEOLA FC CSÖMÖR 6–2 (3–1)
G:
Roni (9., 39.), Schrancz (16. – öngól), Tóth Sz. (20.), Vas Á. (25.), Korozmán (27.), ill. Sikur (4. – öngól), Tősér (33.)
1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM–KINCSEM LOVASPARK NAGYKÁTA 10–2 (5–1)
G:
Vas F. (4., 37., 40.), Tatai (10., 14., 27.), Tar (11.), Szabadfi (16.), Marton (26., 38.), ill. Lovasi (9., 20.)
UTC FUTSAL TEAM SZEGED–DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL 7–7 (2–3)
G:
Ondrejó (5.), Dürgő (14., 40.), Juhász I. (31.), Tombácz (33.), Safar (33. – öngól), Berndt (36.), ill. Safar (11.), Bilic (13. – öngól), Kun (17., 22.), Kovács I (23., 40.), Fekete R. (39.)
DEAC FUTSAL CLUB–MAFC BME DOCLER AKADÉMIA 4–4 (3–0)
G:
Fekete V. (12., 16., 17., 35.), ill. Kertész (22.), Öreglaki (24.), Sivák P. (25.), Szeghy (38.)

AZ ÁLLÁS
1. RÁBA ETO 5 5 0 0 36–11 15
2. MVFC-BERETTYÓÚJFALU 6 5 0 1 36–12 15
3. COLORSPECTRUM ARAMIS 6 5 0 1 29–10 15
4. MAFC BME DOCLER AKADÉMIA 6 3 3 0 34–17 12
5. DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL 6 3 2 1 28–19 11
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 3 1 2 29–22 10
7. UTC FUTSAL TEAM SZEGED 6 2 1 3 23–36 7
8. SWIETELSKY- HALADÁS VSE 6 2 0 4 27–39 6
9. RUBEOLA FC CSÖMÖR 6 2 0 4 13–28 6
10. DEAC FUTSAL CLUB 5 1 1 3 26–25 4
11. RÁKOSMENTI FC 6 0 0 6 11–39 0
12. KINCSEM LOVASPARK NAGYKÁT 6 0 0 6 12–46 0
Legfrissebb hírek

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 órája

Tizenegy gólos meccsen nyert a Veszprém és a H.O.P.E. is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 22:47

Futsal NB I: kétgólos előnyről ikszelt az előző idény ezüstérmese

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 22:57

Kiütötte a Veszprém az újoncot a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 22:07

Futsal NB I: idegenben ikszelt a címvédő Újpest, tíz gólt hintett a TFSE

Labdarúgó NB I
2026.08.17. 21:39

Újpest a futsalbajnok – újra bajnokcsapat Újpesten!

Képes Sport
2026.07.24. 16:43

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 21:06

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37