DVTK: a Miami kosarasaival is dolgozott az erőnléti edző

2013.10.14. 09:35
A DVTK erőnléti edzője, Szrdjan Zsirojevics eredetileg csak egy hónapra érkezett Diósgyőrbe, ám hosszabb időre maradt. A 32 éves szerb szakember a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy versenysportként az atlétikát választotta, amerikai tanulmányai idején pedig többek között a Miami Heat kosárlabdázóival is dolgozott.

„Vladimir Radenkovics másodedzővel korábban együtt dolgoztam a Rad Beogradnál, így nem lepett meg, amikor felhívott, hogy Magyarországon folytatja edzői pályafutását Tomiszlav Szivics mellett. Viszont annál nagyobb meglepetést okozott, amikor megkérdezte, hogy vele tartanék-e. Először csak egy hónapra érkeztem Diósgyőrbe, és ez az idő megerősített abban, hogy inkább itt leszek felelős a játékosok fizikai állapotáért és a sérülések megelőzéséért, mint máshol az edzői stáb sokadik tagja. Szerencsére elképzelésem találkozott a klubvezetőségével, akik az egy hónap után hosszabbítást ajánlottak. A futball versenysport, mindenki szeretne olyan eredményt elérni, amelyre hosszú időn át emlékeznek a szurkolók. Én szeretnék eredményt elérni Diósgyőrben, ami tudom, kemény munka lesz!” – nyilatkozta Szrdjan Zsirojevics a dvtk.eu-nak.

A fiatal szerb szakember egyetemi tanulmányai során több sportág képviselőivel is együtt dolgozott.

„Belgrádban előbb általános, majd futballra specializálódó erőnléti edzői diplomát szereztem, utána a University of Miami erőnléti edzői képzésére jártam. Személyi edzőként két-háromezer sportoló fordult meg rövidebb-hosszabb ideig a kezem alatt. Amerikai tanulmányaim idején a Miami Dolphins amerikai futballistái, a Miami Heat kosárlabdázói és jégkorongozók, Szerbiába visszatérve pedig labdarúgók. Mivel korábban sohasem dolgoztam labdarúgóklubban, ezzel párhuzamosan szerb alacsonyabb osztályú csapatoknál szereztem tapasztalatot."

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:45

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44