Videoton: Próbálunk meglógni a mezőnytől - Sándor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.27. 11:30
Sándor György, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton játékosa együttese honlapján, a vidi.hu-n beszélt a Lombard Pápa elleni hétvégi mérkőzésről. A nyolcszoros magyar válogatott középpályás elmondta, most csak arra koncentrálnak, hogy sikerüljön minél nagyobb előnyt kiépíteniük az élen.

„Az eredményességünkkel eddig nem lehet probléma, hiszen a tabella első helyen állunk, ami úgy gondolom, el is várható a csapattól. Néha a játékunk még nem tökéletes, de szerintem most még abban a stádiumban vagyunk, amikor a legfontosabb dolog az, hogy minél több pontot gyűjtsünk, és próbáljunk minél jobban meglógni a mezőnytől” – mondta Sándor György a vidi.hu-nak.Sándor György a vidi.hu-nak.

A bajnoki tabellát vezető székesfehérváriak a 9. fordulóban, szombat 14 órakor a Lombard Pápa ellen lépnek pályára.

„Arra számítok, hogy a pápaiak nem fognak ellenünk úgy beállni védekezni, mint mondjuk legutóbb a Kecskemét. Szerintem felvállalnak egy nyílt sisakos játékot, amire nagyon oda kell figyelnünk, hiszen veszélyes támadóik vannak. Ugyanakkor azért örülünk annak, hogy vélhetően nem betömörülő védelem ellen kell ismét futballoznunk, hanem esély van arra, hogy élvezetes meccset játsszunk. Ez pedig a szurkolóknak is jobb. Ők nem taktikai csatára kíváncsiak, és valószínűleg az sem érdekli a drukkereket, hogy kinél van többet a labda, látványos akciókat, helyzeteket, gólokat akarnak látni. Szeretnénk tehát jó meccsel és persze győzelemmel kiszolgálni szurkolóinkat" – tette hozzá a Videoton középpályása.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58
Ezek is érdekelhetik