NB I: „A listázás nem pálya” - az MLSZ-nél ez nem pálya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.21. 14:58
A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a hazai stadionokban tilos kihelyezni olyan molinót, amelyen a következő felirat olvasható: „a listázás nem pálya”.

„A listázás nem pálya". Ez a felirat volt olvasható azon a drapérián, amelyet az augusztus végén lejátszott DVTK–Újpest mérkőzésen a hazai szurkolók kifeszítettek, majd a rendezők eltávolíttattak. Az MLSZ ezzel kapcsolatban tájékoztató levelet küldött a Haladásnak is – amelynek stadionjában szintén látható volt ilyen feliratú molinó –, a szombathelyi klub pedig a honlapján közzétette a levél tartalmát. Íme:

„A 2013. augusztus 31-én megrendezett DVTK–Újpest FC bajnoki mérkőzésen a rendezők eltávolították »a listázás nem pálya« feliratú drapériát.
Ennek oka az volt, hogy az említett kiírás – az MLSZ, illetve annak egyik tagszervezetének rendezvényén – a futballtársadalmat képviselő szövetség alapvető törekvésével szemben foglalt állást. A drapéria ráadásul azt a hamis látszatot kelti, mintha bármiféle jogellenes eljárás, listázás lenne a mérkőzés látogatásának feltétele. Ezzel szemben a valóság az, hogy a beléptetéskor név szerinti azonosítás történik, ami jogszabályi kötelezettség, de semmi esetre sem »listázás«. A megtévesztő tartalmú felirat által sugalltakkal ellentétben az MLSZ mindenben a jogszabályokban foglaltaknak kíván eljárni és így tesz a jövőben is.
Mindezekre tekintettel a rendezőség a molinó levetetésével szabályszerűen, hatáskörét nem túllépve, és a vonatkozó szabályzatok, valamint az MLSZ elvárásai szerint járt el.”

Legfrissebb hírek

Kovács Zoltán távozik Diósgyőrből – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:31

Meglepetés a borsodi derbin, a Barcika négygólos győzelmet aratott a DVTK otthonában!

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:40

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

„Vignjevics legfontosabb üzenete: próbáljunk meg többet futballozni”

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 17:18

Nem bírt egymással az MTK és a DVTK, a vendégek maradtak kieső helyen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 15:23

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

Az MLSZ pénzbüntetésre ítélte a Debreceni VSC-t és a Nyíregyháza Spartacust

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 14:37
Ezek is érdekelhetik