Böde Dániel 2016-ig hosszabbított a Ferencvárossal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.13. 16:50
null
Böde Dániel hosszabbított a Ferencvárossal
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján tudatta: Böde Dániel egy évvel meghosszabbította szerződését a klubbal, így a válogatott támadó 2016 nyaráig marad a zöld-fehéreknél.

A tavaly nyáron a Ferencvárossal hároméves szerződést aláíró Böde Dániel szeptember 13-án, pénteken újabb egy évvel meghosszabbította szerződését a zöld-fehér alakulattal, így a 2015–2016-as szezon végéig biztosan marad a klubnál.

A 13-as mezszámú Böde piaci értéke egy év alatt 600 ezer euróról 800 ezer euróra emelkedett – írja a fradi.hu. Ez nem is csoda, hiszen a 2012–2013-as szezonban mind a 30 bajnokin pályára lépett a Fradiban, 17 gólt szerzett és 9 gólpasszt adott – a mesterlövészek listáján csak egy találattal maradt le a végül első helyen végző Adamo Coulibaly mögött.

Böde a válogatottba is bejátszotta magát, a fehéroroszok elleni felkészülési meccsen debütált, azóta a Törökország és az Észtország elleni vb-selejtezőn is gólt szerzett címeres mezben. Az NB I jelenlegi idényében hat bajnokin egyszer volt eredményes.

„Úgy gondolom, hogy napról napra fejlődünk, bízom benne, hogy olyan szintre jutunk, amellyel el tudjuk érni célunkat, ami a bajnoki cím megszerzése. Természetesen sokat köszönhetek az előző klubomnak is, de a Ferencvárosból lettem válogatott, ezzel a csapattal még szép sikereket fogok elérni. A válogatott meccseire is szép számmal jönnek ki a Fradi-szurkolók, ami plusz motivációt jelent” – mondta Böde a hosszabbítást követően.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
12 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
20 órája

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
21 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik