NB I: Meg kell oldani, amikor az ellenfél beparkol két busszal a 16-oshoz - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.03. 19:29
A labdarúgó NB I második fordulójában a Diósgyőr az MTK-t fogadta, és a végig izgalmas, fordulatos mérkőzésen 2–2-es végeredmény született. Az eredmény mindkét edző szerint igazságos – meccs utáni reakciók.

Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője: – Nem örülök annyira, de igazságos az eredmény. Volt olyan periódus, amikor rúghattunk volna még egyet-kettőt, ziccereket hagytunk ki, tizenegyest nem fújt be a bíró. Sok munkát végzünk, ezen vagyunk, és az MTK – akárhogy változik – jó csapat, van egy Kanta Józsijuk, aki professzor, edző a pályán. Nekünk fáj az eredmény, de igazságos. Az első félidőben sem voltak gondok, az MTK egyszer lőtt kapura, és gól lett. Amikor az ellenfél beparkol két busszal a 16-osához, akkor is meg kell oldani a helyzeteket. Most ez volt a szituáció, kontrára játszottak, mi pedig nem tudtuk ekkor megoldani a feladatot, ahogy kell. Az egy pont miatt nem fogunk sírni, de három kellett volna.Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője: – Nem örülök annyira, de igazságos az eredmény. Volt olyan periódus, amikor rúghattunk volna még egyet-kettőt, ziccereket hagytunk ki, tizenegyest nem fújt be a bíró. Sok munkát végzünk, ezen vagyunk, és az MTK – akárhogy változik – jó csapat, van egy Kanta Józsijuk, aki professzor, edző a pályán. Nekünk fáj az eredmény, de igazságos. Az első félidőben sem voltak gondok, az MTK egyszer lőtt kapura, és gól lett. Amikor az ellenfél beparkol két busszal a 16-osához, akkor is meg kell oldani a helyzeteket. Most ez volt a szituáció, kontrára játszottak, mi pedig nem tudtuk ekkor megoldani a feladatot, ahogy kell. Az egy pont miatt nem fogunk sírni, de három kellett volna.

Garami József, az MTK vezetőedzője: – Örülök neki, hogy jól küzdöttek a fiúk. Voltak olyan időszakok, amikor szerezhettünk volna még gólt, de azt is el kell ismerni, hogy a kapott gólok után volt tíz-tizenöt perc, amikor nagyon veszélyesen támadott a Diósgyőr, és akkor bizony szerencsénk is volt. Összességében azt hiszem, hogy igazságos döntetlen született. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy kemény játékot engednek a játékvezetők, itt most több olyan eset fordult elő, hogy mindezt nem jól reagáltuk le. [Bese becseréléséről:] Nem volt rossz csere, de a másik cserénk is rúghatott volna még gólt. Ilyen melegben a friss erőktől várhatók olyan megmozdulások, amik perdöntők lehetnek a mérkőzésen.

Az edzők a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek nyilatkoztak.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23