DVTK: 23 éves ecuadori csatár lehet a következő igazolás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.29. 20:25
null
Augusto Batioja hamarosan magára öltheti a DVTK mezét (Fotó: dvtk.eu)
Augusto Batioja lehet a DVTK labdarúgócsapatának következő nyári szerzeménye. A 23 éves ecuadori csatárnak már csak az orvosi vizsgálatokon kell megfelelnie, valamint a papírmunkákat kell elintézni.

A DVTK honlapja szerint csatárként és támadó középpályásként is bevethető Augusto Batioja 19 évesen került Szerbiába, ahol a legutóbbi három idényben az első osztályú OFK Beogradot erősítette, 59 mérkőzésen 9 gólt szerzett a belgrádi klub színeiben.

Idén augusztusban a Mladoszt Podgoricába igazolt, és három találkozón pályára is lépett az Európa-liga selejtezőjében a Videotont búcsúztató együttesben.

Montenegrói kalandja azonban a jelek szerint rövidre sikerül, ugyanis ha megfelel az orvosi vizsgálatokon, akkor a Diósgyőr labdarúgója lesz.

A 174 cm magas támadó piaci értékét a német szakportál, a Transfermarkt 350 ezer euróra becsüli.

Korábban megírtuk, hogy az idényt a Győri ETO-ban kezdő Rafael Burgos is a DVTK-ban folytathatja pályafutását.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília), Barczi Dávid (Újpest FC), Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Debreceni András (Bp. Honvéd), Gelei Vince (Csákvár), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), Nikházi Márk (MTK Budapest), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza),Nenad Rajics (szerb, FK Leotar Trebinje – Bosznia-Hercegovina), Thiago dos Santos (brazil, legutóbb Bahia – Brazília, kölcsönbe), Zoran Kosztics (szerb, Zsetiszu – Kazahsztán). Amatőr szerződést kapott: Bodnár Richárd (Soroksár)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), Bogáti Péter (Siófok FC), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Francisco Gallardo (spanyol, Puskás Akadémia), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Nagy Tamás (Lombard Pápa), Ivan Rados (horvát, ?), Ribánszki László (szlovákiai, Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Rudolf Gergely (?), L'Imam Seydi (francia, ?), Tajti Norbert (Siófok FC)
Kiszemeltek: Milan Perics (szerb, Videoton), Rafael Burgos (salvadori, Győri ETO), Augusto Batioja (ecuadori, Mladoszt Podgorica – Montenegró)

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
5 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
9 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51
Ezek is érdekelhetik