Videoton: a csapat állja a szurkolók belépőit a nyitányon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.21. 09:50
Az Európa-liga selejtezőitől a héten búcsúzó, szombaton felkészülési mérkőzésen a Dunaújváros PASE együttesét legyőző Videoton csapatkapitánya, Tóth Balázs a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2013–2014-es szezon első hazai bajnoki mérkőzésén a játékosok fizetik a Sóstói Stadionba kilátogató Vidi-szurkolók belépőit.

A csapat tagjait annyira meghatották a Dunaújváros elleni mérkőzésen őket hangos tapssal köszöntő drukkerek, hogy eldöntötték, mindenképpen viszonozni szeretnék a kedves gesztust és a bizalmat.

„Az egész csapatnak borzasztó jól esett, hogy a szurkolók óriási tapssal fogadtak minket, mikor kifutottunk a pályára a Dunaújváros PASE elleni felkészülési mérkőzés előtt. Ez mindannyiunk lelkének és természetesen a motivációnknak is nagyon jót tett. Ezt a rendkívül kedves gesztust úgy döntöttünk a fiúkkal, hogy viszonozni szeretnénk, így a Haladás elleni első hazai bajnoki mérkőzésünkön minden kedves szurkolónk a csapat vendége lesz. A belépőjegyek árát mi álljuk” – mondta Tóth Balázs a vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Három játékosával hosszabbított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.06.21. 10:18

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

NS-infó: Barcelonában és a Real Madridnál is tanult a Csákvár leendő vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 16:04

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

Tóth Balázs: Minden egyes meccs előtt ki kell érdemelnem, hogy első számú kapus lehessek

Magyar válogatott
2026.05.26. 16:39
Ezek is érdekelhetik