Videoton: „Előnye és hátránya is van a korai El-szereplésnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 10:18
A labdarúgó NB I második helyén végző, így a nemzetközi kupaküzdelmekbe az Európa-liga első selejtezőkörében bekapcsolódó Videoton U21-es válogatott védője, Szolnoki Roland a klubja hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, előnye és hátránya is van az El-szereplés korai megkezdésének.

„Számomra a legemlékezetesebb mérkőzést tavasszal, a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokink jelentette. Ezen a találkozón léptem először pályára a Puskás-stadionban, fantasztikus volt a hangulat, és nagyszerű győzelmet arattunk. Ráadásul a csapat tartását is bizonyítja, hogy néhány nappal azután, hogy elveszítettük a Ligakupa-döntőt, sikerült nyernünk a Ferencváros otthonában egy nagyon fontos bajnokin. Természetesen kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült megnyernünk a bajnokságot, annak viszont örülök, hogy ismét európai kupamérkőzéseket játszhatunk. Nagyon bízom benne, hogy hasonlóan szép sikereket érünk el, mint az előző esztendőben. Egyelőre nem tudom megmondani, előny-e vagy hátrány, hogy már az El első selejtezőkörében pályára kell lépnünk. Abból a szempontból nem rossz, hogy hamar játékba lendülünk, vagyis lesz már pár meccs a lábunkban, mire az igazán komoly ellenfelekkel szembekerülhetünk. Viszont rossz is, mert nagyon kevés időnk marad a pihenésre és a felkészülésre. Ráadásul Kovács Istvánnal nekünk még nem kezdődött el a nyári szünet, hiszen június 7-én, pénteken Albániában játszunk fontos U21-es válogatott meccset. Majd szombaton hazautazunk, és ekkor lesz egy nagyon rövid szabadságunk. A terv az, hogy Gyurcsó Ádámmal és a barátnőinkkel elutazunk Horvátországba néhány napra kikapcsolódni, hogy aztán kissé felfrissülve kezdhessük el a nyári felkészülést június 17-én” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Szolnoki Roland.Szolnoki Roland.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
15 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik