Túlsúlyban: négy aranyérmes győri az NS álomcsapatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 10:01
null
Hét együttes tagjaiból áll össze az álomcsapat
A bajnoki címet szerző Győri ETO négy labdarúgóval képviselteti magát a Nemzeti Sport által adott osztályzatok alapján összeállított álomcsapatban. A posztonkénti rangsorban két védő, egy középpályás és egy támadó végzett az első helyen, a fennmaradó hét poszton további hat klub – Pápa, Videoton, DVTK, DVSC-Teva, MTK, FTC – labdarúgója osztozik.




Az év csapatát a Nemzeti Sport három–négy–hármas hadrendben küldte pályára, éppúgy,
mint egy évvel korábban.

SZAVAZZON AZ NB I LEGJOBBJAIRA! – NSO-ÁLOMCSAPAT

Honlapuink szavazását pénteken zárjuk, addig voksolhatnak olvasóink az NB I 2012–2013-as kiírásának posztonkénti legjobbjaira, illetve a legjobbnak vélt szakvezetőre.

IDE KATTINTVA SZAVAZHAT!

Az év csapata: Szűcs Lajos (Lombard) – Álvaro Rodríguez Brachi (Videoton), Takács Ákos (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO) – Bódi Ádám (DVSC-Teva), Djordje Kamber (Győri ETO), Kanta József (MTK), José Juan Luque (Diósgyőr) – Koltai Tamás (Győri ETO), Böde Dániel (Ferencváros), Csiki Norbert (MTK).

A csapatok ugyan ritkán választják ezt a felállást, ám ha mégis, akkor három belső védő futballozik, a középpálya két szélen pedig inkább védekezni tudó játékosok szerepelnek. Az NS hadrendjében így előfordulhatott, hogy a középpálya jobb oldalán, valamint a támadósor bal szélén csak négy labdarúgó lett rangsorolva.

A bajnokságban 463 játékos lépett pályára, de az NS-listára csak az a 173 futballista kerülhetett fel, aki legalább 15 mérkőzésen értékelhető teljesítményt nyújtott.

A RÉSZLETES RANGSORT A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN TALÁLJA MEG, KIEGÉSZÍTVE BOGNÁR GYÖRGY ÉS VÁRHIDI PÉTER ÉRTÉKELÉSÉVEL!

Legfrissebb hírek

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
35 perce

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:31

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:19
Ezek is érdekelhetik