Paks: Molnár Péter három évre aláírt - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 12:08
Az MVM Paks a hivatalos honlapján is bejelentette, hogy szerződtette Molnár Pétert, a Győri ETO kapusát.

A huszonkilenc esztendős, százkilencvenöt centiméter magas, eddig a Siófoknál és Győrnél védő, harminchárom élvonalbeli mérkőzésen szereplő labdarúgó három évre kötelezte el magát a paksiakhoz.

„Kilenc évet töltöttem Győrben, és alig kaptam lehetőséget. Elmentem Siófokra, ahol egy évig játszottam, és megízlelhettem, hogy milyen az élvonalban védeni. Szeretném ezt újból átélni, és mivel az ETO-nál lejárt a szerződésem, nem hosszabbítottam, hanem új csapat után néztem. Így került a képbe a Paks, úgy gondoltam, hogy itt szerephez juthatok majd" – mondta a paksifc.hu-nak Molnár.

„Amikor átigazoltam, nem kaptam semmilyen biztosítékot arra, hogy én leszek az első számú kapus. Ez azt jelenti, hogy valóban versenyhelyzetben vagyunk mindketten. Majd az elvégzett munka után kialakul, hogy melyikünk lesz az első számú kapus" – tette hozzá a futballista, akinek Csernyánszki Norberttel kell majd megküzdenie a csapattagságért.

Korábban már megírtuk, hogy Molnár a Paksnál folytatja a pályafutását – most a klub is bejelentette az érkezését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Cziráki Attila (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Kecskés Tamás (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Nyári Tibor (Siófok), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Simon Attila (Pécsi MFC, kölcsönből vissza), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Németh Gábor (Haladás vagy Ausztria?), Tököli Attila (?), Vayer Gábor (?)
Kiszemeltek: Egerszegi Tamás (Újpest FC)

 

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
8 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
11 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik