Honvéd: nyolc új játékost, köztük Mancinit is bemutatták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.26. 15:03
null
Mancini piros-feketében játszik a jövőben – a Honvédban folytatja (Fotó: Action Images)
Nyolc új játékost mutattak be a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédnál, köztük Andrea Mancinit, az edzőként legutóbb a Manchester Citynél dolgozó Roberto Mancini fiát.

Az élvonalbeli Budapest Honvéd labdarúgócsapata sajtótájékoztató keretein belül nyolc új játékost mutatott be: Emanuele Testardit, Andrea Mancinit, Rafaelle Alcibiadét, Emmanuel Mensah-t, Kozma Richárdot, Nikola Pantovicsot, Botka Endrét és Bobál Dávidot. Ők a jövőben a piros-feketék első csapatát erősítik. A klub a bemutatott játékosokat mind nevezte az Európa-ligára.

Ahogy korábban megírtuk, Mancini két évre írt alá, Testardi pedig egy évre kölcsönbe érkezik. Alcibiade a korábbi kölcsön után végleg a Honvédhoz kerül, ő hároméves szerződést kötött. A ghánai Mensahot hazája legnagyobb tehetségének tartják, öt évre írt alá. Négy akadémista (Kozma, Pantovics, Botka, Bobál) is felkerült az első csapathoz.

Az olasz vezetőedző, Marco Rossi segítője az NB III-as csapat edzője, Simon Miklós lett, aki eddig az utánpótlásban dolgozott.

Rossi egyébként azt emelte ki, hogy az előző idényben is a Honvédé volt a legfiatalabb csapat az élvonalban, most pedig még fiatalabb lesz, mert az érkezők is pályafutásuk legelején járnak. Hozzátette, a bronzérem erőn felüli teljesítmény volt, de megpróbálják megismételni a bravúrt, noha az NB I csapatai közül több is nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat, mint ők.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsön után végleg), Czár Richárd (First Wienna – Ausztria, kölcsönből vissza), Emmanuel Mensah (ghánai, New Edubiase United – Ghána), Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Andrea Mancini (olasz, Real Valladoid B – Spanyolország, kölcsönben), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, legutóbb Südtirol, kölcsönben – Olaszország), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Ifjúsági csapatból felkerült: Nikola Pantovics (szerb), Kozma Richárd, Botka Endre, Bobál Dávid
Távozik/távozhat: Debreceni András (?), Csillag Dárius (Kecskeméti TE), Mamadou Diakité (francia-mali, Ternana – Olaszország, ?),Ivancsics Gellért (?), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönből vissza), Marshal Mfon Johnson (nigériai ?), Leandro Martínez (argentin-olasz, Győri ETO FC), Henry Etiosa Odia (nigériai?)
Kiszemeltek: Giovanni Formiconi (olasz, Grosetto – Olaszország)

 

 

Legfrissebb hírek

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33