DVSC: a románok balhés, késős és egoista Coulibalyról írnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.30. 13:27
null
Még meg sem érkezett a szomszédba, ott már nagyjából tudják: milyen ember Coulibaly (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
A Gazeta Sporturilor román lap internetes oldalán egy név nélkül nyilatkozó egykori román futballista számol be a Steaua Bucuresti-tel tegnap hírbe hozott debreceni támadóról, Adamo Coulibalyról, akivel a magyar élvonalban találkozott. Kiemeli jó fizikumát, gólerős játékát, de nem megy el a klubvezetők és a csapattársak idegeit megviselő, de legalábbis kikezdő viselt dolgai mellett sem.

 

Írnak a támadó legutóbbi négy idényben 110 meccsen szerzett 66 góljáról, és kapott 16 sárga lapjáról. Képességeit különlegesként jellemzik, aki a meccseken roppant céltudatos és motivált. Miután pozíciója stabil volt Debrecenben, kiváltságosként olyan nagyon nem vágyódott arra, hogy a magyarnál erősebb bajnokságban is kipróbálja magát, bár elért egyéni sikerei után erre okkal-joggal pályázott volna.

Ennél lényegesen nagyobb terjedelemben taglalják azonban, hogy nem veti meg az éjszakai életet, sőt, azzal kapcsolatban kimondottan zűrösnek tartják. Már csak azért sem, mert a Magyarországon játszó labdarúgók közül az egyik legszebb hölgy éppen az ő párja. Ezzel kapcsolatban a szenegáli Ousmane N'Doyéhoz hasonlítják, aki 2008 óta légióskodik Romániában, és akinek kicsapongó élete miatt voltak ügyei.

A portugál Rui Duartével másmilyen összefüggéseket találtak – a védő a Rapid Bucuresti alkalmazottja volt –, neki szintén a szabadságról való visszatéréssel akadtak problémái, méghozzá rendszeresen: vagy a repülőgépet késte le éppen, esetleg az útlevele veszett el.

Szakmailag kitérnek arra, hogy Coulibaly a csapat húzóneveként olyan kedvencekre vethet árnyékot, mint Adrian Popa, vagy éppen Cristian Tanase. Amelyből jó is kisülhet, ha a játékosok között egészséges versenyhelyzet alakul ki, de féltékenységet is szülhet, amely a gárda teljesítményének a rovására is mehet, hiszen elvárja a társaktól, hogy kiszolgálják, és az ő eredményessége befejező csatárként megelőzze a többieket.

Legfrissebb hírek

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
17 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
20 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51
Ezek is érdekelhetik