Bp. Honvéd: pörgős edzéssel kezdődött a felkészülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.17. 15:14
Megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I 2013–2014-es szezonjára a Budapest Honvéd labdarúgócsapata is.

Marco Rossi vezetőedző a füves edzőpályán vezényelt pörgős, kemény, összetett edzést a játékosoknak. A foglalkozáson nem vett részt Vécsei Bálint és Baráth Botond, akik három nap extra pihenőt kaptak, mert az utánpótlás-válogatottban játszottak, valamint Drissa Diarra és Souleymane Diaby sem, akik szintén pár nap múlva csatlakoznak a kerethez – tudósított az első tréningről a honvedfc.hu.

Az első edzőmérkőzését szombaton, az eredetileg tervezett 13 óra helyett 17 órától játssza a Honvéd a Bozsik-stadionban a Rimaszombat ellen, 25-én a Dunaszerdahely látogat Kispestre, a kezdési időpont szintén 17 óra, míg 29-én a lengyel a CKS Piast Gliwice lesz az ellenfél.

Az első edzőmérkőzését szombaton, az eredetileg tervezett 13 óra helyett 17 órától játssza a Honvéd a Bozsik-stadionban a Rimaszombat ellen, 25-én a Dunaszerdahely látogat Kispestre, a kezdési időpont szintén 17 óra, míg 29-én a lengyel a CKS Piast Gliwice lesz az ellenfél.

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22

Beke büntetőjével a KTE legyőzte a Honvédot a 28. perctől folytatott mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 20:30

Összefogtak az NB II-es klubok, vitatják a büntetések mértékét és a kötelező vasárnapi játéknapot is

Labdarúgó NB II
2025.09.15. 22:50
Ezek is érdekelhetik