Bőkezűen bánt helyzeteivel a Videoton, de győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 18:30
null
A Videoton Arturo Álvarez góljával szerzett vezetést (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában az ezüstéremért hajtó Videoton a sérülésektől szenvedő Kaposvári Rákóczit fogadta. A hazaiak rengeteg helyzetet kihagytak, és a végén izgulniuk kellett, hogy megőrizzék 2–1-es előnyüket. A három ponttal ellépett üldözőitől a Vidi, stabilizálta második helyét a már bajnok Győri ETO mögött.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A dobogó második fokáért harcoló Videoton segítséget kapott a nagy rivális Ferencvárostól, a zöld-fehérek ugyanis megverték a harmadik helyen álló MTK-t a Győrben rendezett örökrangadón, így a fehérváriak azzal a tudattal készülődhettek a Kaposvár elleni bajnokira, hogy egy győzelemmel hárompontos előnyre tesznek szert üldözőjük előtt.

A vendégek mestere, Prukner László arról panaszkodott a mérkőzés előtt, hogy öt sérültje is akad, így komoly előnyből indult a házigazda. Ennek ellenére jobban kezdett a Rákóczi, pár helyzetet is kidolgozott, de az első negyedóra után beindult a hazai henger: igazából az volt a csoda, hogy csak egy gólt regisztrálhattunk az első félidőben, Arturo Álvarez találatát (1–0); mert ő mesterhármasig, a gól előtt a labda elől remek érzékkel elmozgó Torghelle Sándor pedig mesterötösig juthatott volna a szünetig.

EDZŐI NYILATKOZATOK
„Azt kell mondanom, hogy mindkét félidőt jól kezdtük, de a bekapott gólok olyan bő tíz percig rövid zárlatot okozott. Ekkor a Fehér kihasználhatta volna lehetőségeit, de úgy gondolom tisztességesen helytálltunk. Sajnálom ezeket az üres járatokat, mert ezek megint azt eredményezték, hogy az önbizalmunkat elveszítettük a mérkőzés ezen periódusaiban. Aztán rengeteg energiát kellett belefektetni abba, hogy újra talpra álljunk. Végül mindkét félidőben voltak helyzeteink, de a mérkőzés összképét nézve megérdemelten nyert a Videoton. Én minden mérkőzésre úgy készítem fel a csapatomat, hogy nyerni akarunk, de sajnos voltak a képességekben is különbségek, ezek helyenként sajnos ki is jöttek" – nyilatkozta a Kaposvár vezetőedzője, Prukner László a Sport Televíziónak.
„Valóban igaz, hogy az utolsó negyedórában nem volt annyira látványos már a játékunk, azonban 75 percen keresztül meglehetősen szép akciókat és megoldásokat láthatott a publikum. A csapat nagyon oda tette magát, és szerintem azok a szurkolók, akik ma kilátogattak egy nagyon látványos, jó mérkőzést láthattak. Torghelle Sándor, az alapján amennyit fut, és amilyen sprinteket vágott egyértelműen megérdemelte volna, hogy gólt szerezzen, de van még hátra két mérkőzés, lesz lehetősége még, hogy eredményes legyen" – értékelte a mérkőzést a Videoton szakvezetője, José Gomes.

Lubos Hajdúch védte a kisebb helyzeteket, a nagyobbakat pedig fölé rugdosták vagy fölé fejelték a fehérváriak, ha egyik sem, akkor a kapus védői mentettek a gólvonal előtt – nagyon jól jött a pihenő a Kaposvárnak.

A második félidőt is a Kaposvár kezdte jobban, Bojan Vrucina nem sokkal az újrakezdés után megdöngette a kapufát, de az 54. percben Torghelle lefejelt labdáját Kovács István elpöckölte Hajdúch mellett, és máris 2–0-ra vezetett a Vidi.

Torghelle már a második gólt készítette elő, ő maga viszont hiába próbálkozott fejjel vagy lábbal, nem találta el a kaposvári kaput. Prukner beküldött pár fiatal légióst, hogy frissítsen csapata támadójátékán, a hazaiaknál beállt Gyurcsó Ádám és Tóth Balázs. A hajrá felé közeledve váratlanul szépített a Rákóczi, az egyik csereember, a 19 esztendős szenegáli Thian Iyane gyönyörűen tekert a kapuba a 16-os elől: 2–1!

A hajrára beállt a frissiben igazolt Lupeta Torghelle helyére, de sem ő, sem más nem került már helyzetbe – tömérdek ziccert elpuskázva is nyert a Videoton, fontos három ponttal gazdagodva, és nagy lépést téve az ezüst felé.

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

VIDEOTON FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZi 2–1 (Álvarez 29., Kovács I. 54., ill. Thian 77.)

NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa 2–1 Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva 1–2 Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0 Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFC 1–0Oláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC 1–2Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi 2–1 Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano (TV: m1)
Németh Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO (TV: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 27 17 7 3 53–29 +24 58
2. Videoton FC 28 15 6 7 46–21 +25 51
3. MTK Budapest 28 14 6 8 40–28 +12 48
4. DVSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
5. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
6. Ferencváros 28 12 9 7 46–32 +14 45
7. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
8. Haladás 28 10 10 8 34–26 +8 40
9. Újpest FC 28 10 8 10 39–41 –2 38
10. MVM Paks 28 8 11 9 40–36 +4 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 28 9 6 13 32–36 –4 33
13. Pécsi MFC 28 8 7 13 29–42 –13 31
14. Lombard Pápa FC 28 7 6 15 25–44 –19 27
15. Siófok 28 6 4 18 30–60 –30 22
16. Egri FC 28 3 6 19 23–61 –38 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik