Emberhátrányban szerzett győztes gólt a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.17. 19:00
null
A paksiak vezető gólját debreceni egyenlítés követte (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában hiába szerzett előnyt odahaza a Debrecen ellen a Paks, a címvédő fordítani tudott, így továbbra is veretlen idegenben a paksiak ellen.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Két olyan csapat találkozott a Paks–Debrecen bajnokin, amelyek közül a vendéglátó idegenben érzi magát igazán otthon, magyarán jobb mérleget tud felmutatni látogatóként, mint házigazdaként. Ennek megfelelően ősszel nyert a Paks Debrecenben, annak a Tököli Attilának a góljával, aki most sérülés miatt hosszabb időre kidőlt – a két csapat sérültjeiből egyébként csak azért nem lehetett volna egy kisebb kezdőt összeállítani, mert három kapus is található közöttük.

A pályán is akadt kapus, nekik pedig dolguk bőven: az exdebreceni Csernyánszki Norbert egy, a debreceni Verpecz István például két nagy bravúrt is bemutatott az első félidőben. Érdekes első 45 percet láthattunk, mert ugyan a színvonal nem verdeste éppen az eget, de láthattunk egy-egy kapufát, két-két nagy ziccert – no és egy szép gólt a paksi Bartha Lászlótól (1–0).

A szünetben Pölöskey Pétert Ibrahima Sidibe váltotta, és éppen ő készített le az 53. percben Korhut Mihálynak, aki a lábak sűrűje között a bal sarokba lőtt: 1–1.

Fellelkesült a DVSC, egymást követték a veszélyes hajdúsági támadások, Tomiszlav Szivics gyorsan be is küldött egy támadó, Lázok János helyett egy védőt, mégpedig Kovács Gábort. Jó csere volt, Kovács nem sokra rá fejjel blokkolta Adamo Coulibaly lövését, miközben nemcsak a paksi kapu, hanem Paks fölött is viharfelhők gyülekeztek.

A szünetben Pölöskey Pétert Ibrahima Sidibe váltotta, és éppen ő készített le az 53. percben Korhut Mihálynak, aki a lábak sűrűje között a bal sarokba lőtt: 1–1.

Fellelkesült a DVSC, egymást követték a veszélyes hajdúsági támadások, Tomiszlav Szivics gyorsan be is küldött egy támadó, Lázok János helyett egy védőt, mégpedig Kovács Gábort. Jó csere volt, Kovács nem sokra rá fejjel blokkolta Adamo Coulibaly lövését, miközben nemcsak a paksi kapu, hanem Paks fölött is viharfelhők gyülekeztek.

A trópusi zápor közepette az utolsó negyedórára emberelőnybe került a zöld-fehér gárda, Korhut Mihály ugyanis gólja után összeszedett két sárga lapot.

A létszámkülönbséghez és a paksi gázlóhoz a vendégek alkalmazkodtak jobban: a 86. percben Csernyánszki csak kiütni tudta Czvitkovics Péter szabadrúgását, Mészáros Norbert pedig közelről a hálóba küldte a kipattanót. 1–2!

A Paks bajnokin otthon még nem tudta legyőzni a Debrecent, most sem tört meg ez a sorozat, és továbbra sem remekel otthon a Szivics-legénység.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I
28. FORDULÓ

MVM PAKS–DVSC-TEVA 1–2 (Bartha 33., ill. Korhut 53., Mészáros N. 86.)


NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa 2–1 Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva 1–2 Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest (TV: m1)
Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFCOláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC (TV: Sport1)Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi (TV: Sport1) Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano (TV: m1)
Németh Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO (TV: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 27 17 7 3 53–29 +24 58
2. Videoton FC 27 14 6 7 44–20 +24 48
3. MTK Budapest 27 14 6 7 40–26 +14 48
4. DVSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
5. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
6. Ferencváros 27 11 9 7 44–32 +12 42
7. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
8. Haladás 28 10 10 8 34–26 +8 40
9. Újpest FC 27 9 8 10 37–40 –3 35
10. MVM Paks 28 8 11 9 40–36 +4 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31–34 –3 33
13. Pécsi MFC 27 8 7 12 29–41 –12 31
14. Lombard Pápa FC 28 7 6 15 25–44 –19 27
15. Siófok 27 5 4 18 29–60 –31 19
16. Egri FC 27 3 6 18 22–59 –37 15

Legfrissebb hírek

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte a DVSC-t, és meg is előzte

Labdarúgó NB I
1 órája

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
Tegnap, 7:19

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 17:57

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56
Ezek is érdekelhetik