NB I: Sok játékosból hiányzik a győzni akarás - Prukner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.10. 21:59
A labdarúgó NB I 27. fordulójának pénteki játéknapján a Kaposvári Rákóczi hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a DVTK-val. A hazaiakat irányító Prukner László a mérkőzést közvetítő Sport Televíziónak adott nyilatkozatában magára vállalta a felelősséget, hogy az első félidőben védekezésre rendezkedett be csapata, míg a Diósgyőr megbízott vezetőedzője, Kovac Zoltán elégedett az egy ponttal.

Prukner László (a Kaposvár vezetőedzője): – A második félidő alapján meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést. Az első játékrészben arra számítottam, hogy a Diósgyőr hosszú labdákkal operál majd, ezért zártunk vissza hátul. Nem szerettem volna, ha fejetlelnül nekik megyünk, és lekontráznak bennüket, de nem biztos, hogy jó döntést hoztam. A vendégek gólja les volt, és a mi buta védelmi hibánkból született. Az első félidő második felében már nem szerettem volna belehajtani a csapatot olyan dolgokba, amelyeket a meccs előtt nem beszéltünk meg. A második félidőben tudtunk váltani, és ha Fortuna mellénk áll, még nyerhettünk is volna. A szünetben kénytelen voltam váltani, a csapat jól reagált a változtatásokra, és mindent megtett, hogy itthon tartsa a három pontot. A Siófok elleni vereség nincs elfelejtve, mert egy profi játékosnak mindig a győzelemre kell hajtania. Aki nem így gondolkodik, az nem profi. Minden meccsen győzelemre kell játszanunk, ez a gondolkodásmód az NB I-ben rengeteg játékosból hiányzik.Prukner László (a Kaposvár vezetőedzője): – A második félidő alapján meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést. Az első játékrészben arra számítottam, hogy a Diósgyőr hosszú labdákkal operál majd, ezért zártunk vissza hátul. Nem szerettem volna, ha fejetlelnül nekik megyünk, és lekontráznak bennüket, de nem biztos, hogy jó döntést hoztam. A vendégek gólja les volt, és a mi buta védelmi hibánkból született. Az első félidő második felében már nem szerettem volna belehajtani a csapatot olyan dolgokba, amelyeket a meccs előtt nem beszéltünk meg. A második félidőben tudtunk váltani, és ha Fortuna mellénk áll, még nyerhettünk is volna. A szünetben kénytelen voltam váltani, a csapat jól reagált a változtatásokra, és mindent megtett, hogy itthon tartsa a három pontot. A Siófok elleni vereség nincs elfelejtve, mert egy profi játékosnak mindig a győzelemre kell hajtania. Aki nem így gondolkodik, az nem profi. Minden meccsen győzelemre kell játszanunk, ez a gondolkodásmód az NB I-ben rengeteg játékosból hiányzik.

Kovac Zoltán (a DVTK megbízott vezetőedzője): – Nagyon jó ellenféllel játszottunk, nehéz meccs volt. A második félidőben szenvedtünk, az egy ponttal elégedett vagyok. Az első játékrész után két-hérom góllal is vezethettünk volna, de a fociban nincsen volna, az ellenfél és mi is megérdemeltük az egy pontot, amely mentálisan jól jött nekünk. Az első 45 percben önbizalommal telve játszottunk, a második félidőben már sok párharcot elveszítettünk, és behúzodtunk a kapunk elé. A jövőben nem szeretnénk ilyen sok területet hagyni az ellenfél középpályásainak. Örülök a fiatal játékosaink élvonalbeli bemutatkozásának. Végül szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy ilyen messzire is elkísértek bennünket.

A Sport Tv interjúi

Legfrissebb hírek

Nagyot küzdött a Vasas, emberhátrányban kétszer is egyenlített a bajnok ETO ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
5 órája

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
6 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
7 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
8 órája

A versenyképesség megőrzése a legfőbb cél az élvonal aranyérmesénél

Labdarúgó NB I
23 órája

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30