NB I: Böde Dániel szerint már Coulibaly a gólkirály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.31. 09:21
A góllövőlista második helyén álló Böde Dániel tizenöt gólt szerzett a szezonban, s bár elmondása szerint Adamo Coulibalyt az utolsó fordulóban már képtelenség utolérni, a Ferencváros csatárának nincs miért magyarázkodnia.

„Sok a három gól, egy mérkőzésen nem hozható be a hátrány. A nyáron Paksról teljesen más közegbe kerültem, alkalmazkodnom kellett a megváltozott körülményekhez, mégis szereztem tizenöt gólt. Elégedett lehetek a teljesítményemmel, aztán hogy a következő szezonban mire leszek képes, egyelőre nem foglalkoztat" – fogalmazott Böde Dániel.

Az Újpest játékosa, Kabát Péter tizenhárom találattal harmadik a góllövők versenyében. Igaz, ő az utóbbi három kört sérülés miatt kihagyta.

„Én tudom, milyen gólkirálynak lenni, kétezerben a Vasas játékosaként huszonnégy találattal első lettem – mondta Kabát Péter. – Jó lenne újra átélni ezt az érzést, és most is közel jártam ehhez. Ha játszottam volna a záró fordulókban, az Eger, a Haladás és a Siófok ellen, talán beérem a riválisaimat. Ezért van bennem némi csalódottság. S akkor még nem beszéltem az Újpest szerepléséről..."

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYE
18 gólos: Adamo Coulibaly (DVSC-Teva)
15 gólos: Böde Dániel (Ferencváros)
13 gólos: Kabát Péter (Újpest)
12 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
11 gólos: Varga Roland (Győri ETO)
10 gólos: Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Simon Attila (Pécsi MFC: 3, MVM Paks: 7)


NB I, 30. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 31., péntek
17.00 MVM Paks–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano
Solymosi Péter
19.00Ferencváros–Kaposvári Rákóczi (Tv: Duna Televízió)Szabó Zsolt
Június 1., szombat
14.00
Egri FC–Győri ETO FC (Tv: M1) Szőts Gergely
16.00
Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd (Tv: Sport1) Fábián Mihály
16.00
MTK Budapest–Debreceni VSC-Teva (Tv: SportM) Szilasi Szabolcs
18.30
Videoton FC–Pécsi MFC (Tv: SportM)
Németh Ádám
Június 2., vasárnap
16.30
Siófok–Újpest FC (Tv: M1)
Farkas Ádám
16.30
Diósgyőri VTK–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

„Óriási motivációt jelent” – megmutatta kisfiát Böde-Bíró Blanka

Kézilabda
2026.01.29. 15:02

Rossz hír a paksiaknak a Fradi-meccs előtt: Böde Dánielre többhetes kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 13:16

Bognár György: Legyünk újra európai kupaszereplők!

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 06:53

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2025.12.27. 12:34

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Pofára eső zsíros kenyér kontra elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.04. 08:01

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 08:49
Ezek is érdekelhetik