FTC: az ETO kapusa szóba került a kiszemeltek között

2013.05.22. 16:07
A Győri ETO kapusa, Molnár Péter ebben a szezonban eddig egyszer védett az NB I-ben, a 27. fordulóban a Ferencváros ellen. Klub közeli forrásokból úgy tudjuk, ez az egy meccs elég volt neki ahhoz, hogy felkerüljön a neve a ferencvárosi kiszemeltek listájára.

Éppen a Nemzeti Sport mai számában olvashattak egy hosszabb összeállítást azokról a kapusokról, akik jó szezonjuknak köszönhetően a nyáron klubot válthatnak (a cikket digitális formában itt érheti el). Közéjük tartozik a ferencvárosi Jova Levente is, akinek a neve már korábban is szóba került holland csapatnál, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha a nyáron lenne lehetősége külföldi szerződésre. A holland vonal az ő esetében azért is esélyes, mert az amszterdami székhelyű Sports Entertainment Group menedzseriroda képviseli az ügyeit. Igaz, a kapust még 2015-ig szerződés köti a Ferencvároshoz és menedzsere, Georgi Attila az NSO kérdésére elmondta, nem céljuk, hogy új csapatot keressenek a játékosnak, hiszen jó helyen van, jól is érzi magát, de persze ha érkezik a klub számára is megfelelő ajánlat, akkor nem zárkóznak el a tárgyalásoktól.(a cikket digitális formában itt érheti el). Közéjük tartozik a ferencvárosi Jova Levente is, akinek a neve már korábban is szóba került holland csapatnál, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha a nyáron lenne lehetősége külföldi szerződésre. A holland vonal az ő esetében azért is esélyes, mert az amszterdami székhelyű Sports Entertainment Group menedzseriroda képviseli az ügyeit. Igaz, a kapust még 2015-ig szerződés köti a Ferencvároshoz és menedzsere, Georgi Attila az NSO kérdésére elmondta, nem céljuk, hogy új csapatot keressenek a játékosnak, hiszen jó helyen van, jól is érzi magát, de persze ha érkezik a klub számára is megfelelő ajánlat, akkor nem zárkóznak el a tárgyalásoktól.

A klubnál azonban a hírek szerint már gondolkodnak kapus szerződtetésében, már csak azért is, mert a második számú kapusnak, Marko Ranilovicnak a nyáron lejár a szerződése (legalábbis a transfermarkt.de adatai szerint), az ő távozása szinte biztosra vehető.

A lehetséges érkezők között állítólag a győri Molnár Péter neve is szóba került. Molnár ebben a szezonban csak a Ferencváros ellen játszott az NB I-ben – a szünetben állt be Szasa Sztevanovics helyére –, és várhatóan a DVSC-Teva elleni mai kupadöntőben is ő véd. Értesüléseink szerint ugyanakkor a Ferencváros szakmai stábjának ez az egy meccs is elég volt ahhoz, hogy Molnár nevét feljegyezzék a kiszemeltek közé.

A 29 éves Molnár Győrben évek óta második számú kapus Szasa Sztevanovics mögött, de a 2010–2011-es idényben siófoki kölcsönjátékosként már bizonyította, első számú kapuvédőként is megállja a helyét. A nyáron lejár a szerződése az ETO-nál, a télen, ahogy arról már beszámoltunk, a Paks is hívta, és nem lenne meglepő, ha ezúttal is szóba kerülne a tolnai csapatnál, ám a jelek szerint már nemcsak Tomiszlav Szivics látná szívesen a csapatában a révkomáromi születésű játékost.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
21 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2026.07.03. 11:45

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44
Ezek is érdekelhetik