FTC: Szurkolók nélkül a futball meghal - Baráti Kör

2013.03.19. 14:29
Az FTC Baráti Kör vezetői nyílt levelet intéztek Csányi Sándorhoz, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökéhez. A levél aláírói (Rudas Ferenc elnök, dr. Springer Miklós alelnök, Hélisz József főtitkár) az FTC–Újpest NB I-es mérkőzés után kiszabott (felfüggesztett) pályabetiltás kapcsán arról írnak, hogy az ilyen szankció megöli a profi futballt; egyben felajánlják segítségüket a kulturált szurkolás megteremtésében.

Idézet a nyílt levélből:

„A zárt kapus büntetést, nem is beszélve a terveikben szereplő, április 1-jétől bevezetendő szankciókról, amelyek akár az eredmény utólagos megváltoztatását is előrevetítik, nem tartjuk elfogadható megoldásnak. Azzal pont az ellenkezőjét érik el annak, amit Elnök Úr az idézetben is megfogalmazott. Szurkolók nélkül a professzionális futball meghal. Lehet nézőket toborozni, de szurkolók, a szeretett csapattal való együtt lélegzés nélkül nincs igazi futball. A stadion nem színház, jóllehet a színházak is csak akkor telnek meg, ha a színészek minőségi produkcióval állnak elő. A magyar labdarúgás jelenlegi művelői ettől, valljuk be, messze állnak. Arra pedig, hogy olyan játékosokat szerződtessenek, akik valóban minőségi produkcióra képesek, nincs elegendő pénz. Szurkolók nélkül soha nem is lesz. Ördögi kör ez! Kitörni belőle csak összefogással lehet.

Az FTC Baráti Kör felajánlja a segítségét. Hosszú évek, évtizedek játékos-, sportvezetői és szurkolói tapasztalata van nálunk felhalmozva, amiből egészen biztos, hogy egy párbeszéd alkalmával meríteni lehet. Abban is biztosak vagyunk, hogy ha egy ilyen párbeszéd elindul, ahhoz a többi klub képviselői is csatlakoznak. Együtt, összefogva meg fogjuk találni a megoldást! Azt a megoldást, amely a labdarúgó-mérkőzéseket a pályán, lehetőleg tömött lelátók előtt dönti el, ahol fel sem merül a futballtól idegen, kívülről történő beavatkozás lehetősége, amely mellett a labdarúgás valóban a világ, így Magyarország legnépszerűbb és legszebb játéka maradhat."

A NYÍLT LEVELET TELJES TERJEDELMÉBEN IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03