DVSC: Nem gondolom, hogy bérelt helyem lenne - Pölöskey

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 10:41
Pölöskey Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva támadója boldog, hogy gólt szerzett és tizenegyest harcolt ki a PMFC ellen 4–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen, de nem elégszik meg, és hétről hétre bizonyítani akarja, hogy helye van a csapatban.

„Boldog vagyok, hogy végre sikerült nyernünk, bár a gólkülönbség kicsit túlzó, ugyanis ez a mostani Pécs jó csapat. Természetesen örülök annak is, hogy sikerült gólt szereznem és tizenegyest kiharcolnom, de legfontosabb most a három pont volt" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Pölöskey Péter, a DVSC-Teva támadója.Pölöskey Péter, a DVSC-Teva támadója.

A korábban a Ferencvárosban is futballozó csatár azt követően került be a tavasszal a DVSC-Teva kezdőcsapatába, hogy Adamo Coulibaly háttérbe szorult sérülése és a klub indoklása szerint gyenge formája miatt. Pölöskey ugyanakkor tudja, Kondás Elemér vezetőedzőnél mindig az játszik, aki éppen a legjobb formában van.

„Nem érzem, hogy most már bérelt helyem lenne, a Lokiban nagyon sok jó csatár van, ezért hétről hétre bizonyítanom kell, hogy helyem van a csapatban. Jól sikerült a felkészülésem, majdnem minden edzőmeccsen gólt szereztem. Szerintem jó úton járok, úgy gondolom, sikerül előrelépnem majd a jövőben" – tette hozzá a 24 éves támadó.

Pölöskey 2012 nyarán bontott szerződést a Ferencvárossal. Ezután szerződött a bajnok Debrecenhez, amelyben ősszel mindössze öt bajnoki találkozón lépett pályára, de csak egyszer volt kezdő, gólt nem szerzett. Ezzel szemben a tavasszal mindkétszer kezdő volt, gólt szerzett és tizenegyes harcolt ki. A DVSC-nek egyébként nagy szüksége van Pölöskey Péter és persze a tegnap kétszer eredményes Ibrahima Sidibe jó játékára, a hajdúságiaknál ugyanis 2012. október 21. óta a tegnapi meccsig csak Adamo Coulibaly szerzett gólt bajnoki mérkőzésen.

Pölöskey tegnapi teljesítményét az is dicséri, hogy a pécsiek ellene követték el a legtöbb szabálytalanságot, ötöt.

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
5 órája

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:36

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48
Ezek is érdekelhetik