Videoton: Haraszti a legjobb esetben is fél évet kihagy

2013.02.25. 18:09
A Videoton játékosa, Haraszti Zsolt a sérülése óta először mai napon járt ismét a Sóstói Stadionban, ahol a vidi.hu-nak elmondta: a legjobban az zavarja, hogy alig bír aludni. Gyarmati Erik csapatorvos szerint legkorábban fél év múlva térhet vissza a játékos.
„Korán reggel amikor felkelek, első dolgom az, hogy beadom magamnak a véralvadásgátló injekciót, majd délelőtt és délután is gyógytornázok körülbelül másfél-másfél órát. Ezenkívül sajnos nem sok mindent tudok csinálni, egész nap ágyban vagyok, olvasok vagy tévézek. Ez a legnagyobb problémám, hogy nagyon monotonok a napjaim, lassan telik az idő. Ha minden jól megy, egy hét múlva már mankók segítsége nélkül járhatok. Nagyon rosszkor jött ez a sérülés, hiszen úgy érzem, kezdtem jó formába lendülni. Most azonban az a legfontosabb, hogy teljesen felépüljek” – mondta Haraszti.A csapatorvos szerint a Videoton futballistájára még legalább féléves kihagyás vár. „Haraszti gyógyulása jó ütemben halad, azonban még nagyon hosszú rehabilitáció vár rá. Ha minden jól alakul, akkor leghamarabb hat-hét hónap múlva végezhet ismét százszázalékos edzésmunkát” – mondta Dr. Gyarmati Erik.
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35