Bp. Honvéd: vereség a Napolitól a nyitó meccsen

2013.02.12. 18:09
A Budapest Honvéd U19-es csapata 2–0-s vereséget szenvedett a Napoli Primavera együttesétől az olaszországi Viareggióban megrendezett nemzetközi utánpótlástorna első csoportmérkőzésén. A nápolyiak kezdőcsapatában helyet kapott Novothny Soma is, a két gólt Roberto Insigne (31. perc) és Guiseppe Fornito (55. perc) szerezte.

A 65. Viareggio-kupán 24 olasz és 24 külföldi együttes vesz részt. A Budapest Honvéd a 10. csoportba került, amelyben a Napoli mellett a Lecce és a LIAC New York lesz a továbbiakban (csütörtökön és szombaton) az ellenfele. A csoportokból csak az első helyen végzett együttesek jutnak tovább.

A Napoli elleni mérkőzésre Somogyi Krisztián vezetőedző az alábbi összeállításban küldte pályára a Honvédot: Szemerédi – Botka, Pintér, Gengelickzi – Balogh, Holender, Farkas, Nagy, Vécsei – Pantovics, Bobál G.

A tuttonapoli.it beszámolója szerint a Honvéd jól kezdte a találkozót, az első harminc percben sikeresen akadályozta meg a „hazai” rohamokat, de az első félidő derekán kapott gól után a Napoli teljesen átvette a játék irányítását, a második játékrész első tíz percében szerzett újabb góllal pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát. A Honvéd becsületesen küzdött a pontszerzés reményében, de gólt nem szerzett a nyitó meccsen. A csoport másik találkozóján a Lecce szintén 2–0-ra győzte le a LIAC New York-ot.

A Budapest Honvéd nem először vesz részt a rangos olaszországi utánpótlás seregszemlén, az előző évben az Empoli, az Arzenese és a Pahtakor volt az ellenfél, akkor egy döntetlennel, valamint két vereséggel a csoport utolsó helyén végeztek a kispesti fiatalok.

Legfrissebb hírek

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
11 órája

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:23

Cselgáncs: Török Csenge bronzérmet szerzett az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:45

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:28

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 13:48

Kajak-kenu: Opavszky Réka végső célja a 2028-as olimpia

Utánpótlássport
Tegnap, 11:46
Ezek is érdekelhetik