Muszbek: A licencadó bizottságnak komolyabban kellene vennie a feladatát!

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 09:55
Vácon szombaton megszűnt a profi futball – az új tulajdonos, John Marshall és a múltbeli(nek hitt) Héger József teljes kudarcba fulladó tárgyalássorozata után. Az egyszeres bajnokcsapat, a kilencvenes évek elejének meghatározó magyar együttese ellehetetlenült – az agóniáról a Nemzeti Sport Muszbek Mihály sportközgazdászt kérdezte.

„Ma már azért határozottan jobb a helyzet, mint mondjuk tíz éve, de nem elég jó – analizált Muszbek Mihály a Nemzeti Sportnak. – Látni a fejlődést, ami dicséretes, és az MLSZ is pozitív változáson esett át, de az adás-vételeket, az új tulajdonosi struktúrát alaposabban kellene megvizsgálnia, és azért az ő sara, hogy a váci eseményeket tétlenül figyelte, s licencet adott a klubnak. Egyszersmind igazolta, hogy ott minden pénzügyi-számviteli kérdés rendben van. Az a kínos az egészben, hogy a történet főszereplőjét tizenkét éve ismerem négy-öt különböző klubból is. Vannak olyan tulajdonosok, akik végigjárják az egyesületeket, mint a madárkák, raknak fészket itt is, ott is, és valahol biztos el is költenek egy-két forintot. Hogy Vácon átverték volna az angol üzletembert? Nem lehet itt senkit átverni. Három szakértő három nap alatt átvizsgál egy céget, egy futballvállalkozás átvétele sem történik másképp, mint egy asztalosműhelyé vagy az IBM-é, a módszer ugyanaz. Egyébként is, a számítógépen be tetszik lépni a céginfóba, és mindjárt látni, ki a bejegyzett tulajdonos. Az a baj igazából, hogy ezek az emberek a mi közös játékunkat veszélyeztetik, de az összes váci szereplőre haragudhatna az összes többi csapat, mert a magyar labdarúgás szakmai és üzleti érdekei is sérülnek.”

Sajnos a váci labdarúgás állapotát is jellemzi a tábla… 
(Fotó: Grnák László)
Sajnos a váci labdarúgás állapotát is jellemzi a tábla… (Fotó: Grnák László)

„Ismerik a szélhámos szó etimológiáját? – folytatja Muszbek Mihály. – A szélső hámos összetételből ered, azt a lovat nevezték így, amelyik nem húzott a fogatban. Egyszerű kiszűrni az ilyen embert, meg kell nézni, honnan jött, kicsoda ő, milyen az előélete, a pénzügyi helyzete. Kevin McCabe hibátlan üzletember volt, ha megkérdeznek harminc embert Roderick Duchatelet-ről és családjáról, mindannyian azt mondják, makulátlan. Vácott azt is meg kellett volna kérdezni, miként vélekednek a szakmában Héger Józsefről. De az NB I-ben rendben van a tulajdonosi háttér, az NB II-nél nem vagyok már olyan biztos ebben. Ugyanakkor külföldön is visznek még el tulajdonosokat…”

Rendben, de mikor jutunk el addig, mint Hollandiában, ahol szigorú pénzügyi fegyelmet követelnek, és ahol az azt megszegő együttes könnyen néhány osztállyal lejjebb találhatja magát?

„A licencadó bizottságnak komolyabban kellene vennie a feladatát, bár szigorúan az előírások szerint, és akkor az infrastruktúrát nem is említem, az első vonalból öt-hét, a két másodosztályból összesen tíz csapat felel meg a követelményeknek – mondja a sportközgazdász. – A többi baráti, szívességi, engedékenységi szempontok alapján kapja meg. De a jövő évtől szerintem végérvényesen megváltozik itthon is a helyzet, a nemzetközi feltételrendszernek immár muszáj megfelelni.”

Legfrissebb hírek

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
5 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
8 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
17 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik