MTK: Csikit nem kell megműteni, injekciókat kap

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 09:04
Mint beszámoltunk róla, Csiki Norbert, a labdarúgó NB I második helyén álló MTK Budapest 21 esztendős középpályása részleges combizomszakadást szenvedett. A szerdai orvosi vizsgálatokon kiderült, nem kell műteni a futballistát, a porc nem sérült meg a lábában.

„Hihetetlen, hiszen csak rosszul találtam el a labdát az edzésen, s máris baj lett – mondta Csiki Norbert a Nemzeti Sportnak, majd arra is kitért, milyen eredményt hozott a legújabb vizsgálat. – A hétfői MRI után szerdán elmentem Abkarovits Géza térdspecialistához Székesfehérvárra. A térdhajlatban lévő ín sérült meg, sőt be van gyulladva, ráadásul részleges combizomszakadást szenvedtem, de legalább kiderült, hogy a porc nem sérült meg. Jó hír, hogy nem kell műteni, viszont elég kellemetlen pillanatokat éltem meg szerdán, a röntgen után három szteroidos injekciót kaptam a térdhajlatomba, finoman fogalmazva sem volt kellemes érzés… A szakember azt mondta, vasárnap hívjam fel, hogy érzem magam, de szinte biztos, hétfőn újra injekciókat kapok. Addig nem mozoghatok, pihennem kell, nem tudom, mennyi időt kell kihagynom. Rendkívül letört vagyok, remélem, mihamarabb visszatérhetek a pályára.”

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik