A DVTK-nak már nem kell Luque? Mégis maradhat az NB I-ben

HEGYI DÁNIELHEGYI DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2013.01.23. 16:33
null
José Luque (jobbra) Gallardóval szeretne edzősködni (Fotó: Mirkó István – archív)
José Luquénak 2011-ben fontos szerepe volt a feljutás kiharcolásában a Diósgyőrnél, majd az élvonalban a csapat kapitányának választották, ám most úgy tűnik, a DVTK-nál már nem számolnak hosszú távon a 35 éves középpályással, akinek a nyáron lejár a szerződése, de a klubtól nem tárgyaltak vele ez ügyben. Ennek ellenére maradhat Magyarországon, a Nemzeti Sport Online információi szerint több NB I-es csapat is szívesen látná a soraiban.

José Luque 2011 telén szerződött az akkor még másodosztályú Diósgyőrhöz, és fontos szerepe volt a feljutás kiharcolásában. A spanyol szélső gyorsan a miskolci szurkolók kedvencévé vált, főleg, amikor a 2011–2012-es idényben az élvonalban elkezdte termelni a találatokat, és gyakran látványos bombagólokkal mattolta az ellenfeleket.

A 35 éves futballistát nemcsak a drukkerek, a társak is hamar elfogadták, és tavaly márciusban őt választották meg csapatkapitánynak L. Ákos távozása után.

A spanyol bal oldali középpályás jövője azonban most bizonytalanná vált Miskolcon. Júniusban ugyanis lejár a szerződése a DVTK-nál, így szabadon tárgyalhat bárkivel.

„A nyáron lejár a szerződésem a DVTK-nál, de a klub eddig még nem beszélt velem a hosszabbításról" – mondta José Luque a Nemzeti Sport Online-nak jelenleg helyzetéről.

A spanyol élvonalban többek között a Málagánál, az Atlético Madridnál és a Sevillánál is megforduló futballista már 35 esztendős, így elképzelhető, hogy a fiatalítás áldozatává válik a Diósgyőrnél, de Luque érez még magában néhány évet ugyanezen a szinten.

„Ha Isten is úgy akarja, három-négy évig még futballozhatok ezen a szinten. Mindig is profi voltam, ezt bármelyik csapattársam elmondhatja, és ma is ugyanazt az erőt és elszántságot érzem magamban, mint ami fiatal koromban volt jellemző rám. Boldog vagyok, ha futballozhatok, és amikor már nem okoz örömet a játék, én leszek az első, aki abbahagyja. Mindig is őszinte ember voltam, senkit sem szeretnék becsapni" – beszélt a terveiről a középpályás.

Luque tehát mindenképpen folytatni akarja, és elárulta, nem szeretné elhagyni Magyarországot, itt szeretne trófeát nyerni.

Az azonban kérdéses, hogy erre a Diósgyőrnél lesz-e a lehetősége: információink szerint több magyar klub is érdeklődik iránta, és akár már most szabadon felvehetik vele a kapcsolatot, a nyáron pedig ingyen átigazolhatják.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
21 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58
Ezek is érdekelhetik