Videoton: az Egyesült Államokban pihen a kezdőbe vágyó védő

2012.12.16. 19:10
Szekeres Adriánnak, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton védőjének továbbra is az a célja, hogy oszlopos tagja legyen csapata védelmének, de a kevesebb játéklehetőség ellenére jól érzi magát Székesfehérváron. A 23 éves belső védő az USA-ban piheni ki az őszi szezon fáradalmait, és egyéni edzésterv szerint készül a januári kezdésig.

„Az edzések intenzitása hihetetlenül nagy, úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem azóta, hogy a Vidihez kerültem. Bízom benne, hogy tavasszal is kapok bizonyítási lehetőséget Paulo Sousától, és ezzel a lehetőséggel élni is tudok, hiszen a célom az, hogy idővel oszlopos tagja legyek a Vidinek. Most azonban a pihenésé lesz a főszerep. Két hetet fogok eltölteni Amerikában három barátommal együtt. Miamiban fogunk kikapcsolódni, valamint néhány NBA- és NFL-mérkőzésre is ellátogatunk. Miután hazajöttünk az USA-ból, azonnal indulok Skóciába, ahol a barátnőm dolgozik, együtt töltjük kint a karácsonyt és a Szilvesztert is. Persze nemcsak pihenéssel telik a december, hiszen Nachótól, az erőnléti edzőnktől igen komoly házi feladatot kaptunk, amelyben rengeteg futás és erősítés szerepel” – nyilatkozta a nyáron az MTK-tól érkezett Szekeres Adrián a vidi.hu-nak.

Szekeres Adrián ebben a szezonban hét alkalommal lépett pályára a bajnokságban, és egy gólpassz szerepel a neve mellett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04