Szavazzon az ősz NB I-es válogatottjára!

Vágólapra másolva!
2012.12.03. 15:23
null
A Videoton és a Győri ETO több játékosa is szerepel az ősz NSO-csapatának jelöltjei között (Fotó: NS-archív)
Ahogy már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online az olvasók szavazatai alapján félévente összeállítja az NB I legjobbjai alkotta együttest. Az élvonalbeli bajnokság tegnap befejeződött erre az évre, szavazzon a 2012-es ősz csapatára! Lássuk a jelölteket posztonként!

 

A jelölteket a Nemzeti Sport Online tudósítóinak és az NB I-es cikkekhez hozzászóló fórumozók véleménye, illetve a Nemzeti Sport őszi osztályzatainak figyelembevételével állítottuk össze. Olyan játékosok kerültek a jelöltek közé, akik az eltelt 17 forduló több mint egy negyedén, vagyis legalább öt meccsen pályára léptek. A posztokra a szóba jöhető játékosok számától függően 5-7 futballista közül lehet választani. Azoknál a futballistáknál, akik több poszton is szerepeltek a szezon során, igyekeztünk figyelembe venni, hogy melyiken szerepeltek a legtöbbször, de – a jelöltek számától függően – előfordulhat, hogy valakit nem az elsődleges posztján vettünk számításba. A keretet próbáltuk úgy összeállítani, hogy minél több csapatból jelöljünk játékost. A szavazást pénteken zárjuk le.









 

 

Legfrissebb hírek

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
6 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
6 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
10 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:24

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49
Ezek is érdekelhetik