Dudás: Mintha kitörtem volna a börtönből

2012.12.10. 09:20
null
Dudás Ádám fogadta a gratulációkat a DVSC legyőzése után (Fotó: Mirkó István, archív)
Megjárta a poklok poklát, kikerült az NB I-es keretből, de nem adta fel, s a munkának meglett a gyümölcse, hiszen visszaverekedte magát a csapatba. Dudás Ádámmal, a Győri ETO 23 esztendős támadójával beszélgettünk börtönről, NB II-ről és nem létező titokról.

 

– Csak az arcára kellett pillantani...
– Nagyon mélyről kapaszkodtam vissza, így érthető volt az örömöm – emlékezett vissza Dudás Ádám, az NB I-ben éllovas Győri ETO 23 esztendős támadója a 16. fordulóban lejátszott, DVSC-Teva elleni (2–0) mérkőzésre, amelyen egyetlen gólját szerezte a bajnokságban. – Nehezen önthető szavakba, mi zajlott le bennem, mi játszódott le a lelkemben – olyan felszabadultságot éreztem, mintha kitörtem volna a börtönből.

– Ahová önmagát zárta be Dudás Ádám?
– Nem hiszem – korábban is mondtam, hogy a nyári felkészülés során semmi előjele sem volt annak, hogy Pintér Attila vezetőedző nem számít majd rám. Ugyanúgy dolgoztam, mint az előző szezonban, de a szakember úgy döntött, hogy másoknak szavaz bizalmat.

– Mennie kellett az NB II-be.
– De nem kezdtem el durcáskodni – nem vagyok én sértődős gyerek. Persze hazudnék, ha azt mondanám, nem bántott a kialakult helyzet, de elfogadtam, hogy egy osztállyal lejjebb, az ETO II-ben kell bizonyítanom – s lám, meg is lett az eredménye a sok munkának, hiszen – bár jobbára csereként – visszaverekedtem magam az első csapat keretébe. Ezért is repestem a boldogságtól a Lokinak rúgott gólom után.

– Hátba veregette Pintér Attila?
– Igen, s ez erőt, hitet ad a folytatásra. Gratulált, örült a gólomnak, látta, csereként is mindent megteszek a csapatért.

MI A TITKA AZ ETO ŐSZI REMEKLÉSÉNEK? MIRE SZÁMÍT DUDÁS ÁDÁM A TAVASZI SZEZONBAN? VÁLASZOK A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
6 órája

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:55

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:14

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10
Ezek is érdekelhetik