Haladás: Ugrai bombagóljával üzent, mindig kezdő lenne

2012.11.19. 12:54
Ugrai Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás csapatának fiatal játékosa a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott a Honvéd ellen lőtt góljáról, és reméli, ezek után bent tud maradni a kezdőben.

Mint ismeretes, a Haladás 1–1-es döntetlen játszott a Honvéddal az NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén, ahol a 66. percben sikerült egyenlítenie a szombathelyieknek Ugrai Roland bombagóljának köszönhetően.

„Nem izgultam a meccs előtt, sokkal inkább egészséges drukk volt bennem, nagyon vártam a kezdést – nyilatkozta a fiatal játékos a haladas.hu-nak. – Sajnos a meccs elején valamiért nem hittük el, hogy lehet keresnivalónk, a hazaiaknak voltak nagyobb helyzetei."

„Halmosi Peti dobta be a labdát, Nagy Gabihoz került, én elkértem, majd befelé vezettem, és előttem a hosszú sarok irányába – szerencsére bement. Nem mondom, hogy pont így terveztem, de az tény, hogy a kapu bal oldalát céloztam meg. A lövés végén elcsúsztam, így nem tudtam pontosan irányítani a labdát."

Ugrai arról is nyilatkozott, hogy szeretne minél többet a kezdőcsapatban lenni, de tudja, hogy ehhez neki kell mindent megtennie.

„Mindent megteszek, hogy bent ragadjak a kezdőben, azt hiszem ilyen lehetőségem, mint most, nem lesz még egyszer. Sőt, remélem, nem csak az őszi két meccsen, hanem tavasszal is komolyan számol velem a mester."

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56