Győr: Pilibaitis kihagyja a Paks elleni MK-visszavágót

2012.11.26. 21:39
Már ma elutazott a Győri ETO labdarúgócsapata Paksra, a keddi Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágójának helyszínére. A győriek megnyugtató előnyt szereztek a párharc első mérkőzésén, a továbbjutáshoz azonban a második összecsapáson is eredményesen kell szerepelni – mondta Pintér Attila, az NB I-ben listavezető Győr vezetőedzője.

„Mindenképpen ki kell harcolni a továbbjutást, és úgy kell pályára lépnünk, mintha 0–0 lenne az összesített eredmény is" – mondta Pintér, aki a sérült Lazar Sztanisics mellett az eltiltott Linas Pilibaitisra sem számíthat a szerdai mérkőzésen. A litván légióst a győri mérkőzésen állították ki, és két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A Győri ETO–MVM Paks nyolcaddöntő első összecsapását a győriek 4–0-ra nyerték meg.

Pintér Attila elmondása szerint a zöld-fehérek a Sztevanovics – Tokody, Lang, Djordjevics, Dinjar – Nicorec, Kronaveter, Trajkovics – Dudás, Ahjupera, Andrics összeállításban lépnek pályára a paksi találkozón.

Legfrissebb hírek

Másodszor is egyenlített a Paks Felcsúton

Labdarúgó NB I
30 perce

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
4 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
8 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
10 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:48