Bp. Honvéd: Rossi nagyon hálás a szurkolóknak

2012.11.06. 08:48
A Győr elleni 0–0-s döntetlent követően Marco Rossi, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője klubja hivatalos honlapján, a honvedfc.hu-n üzent szurkolóiknak. A közleményt változtatás nélkül közöljük:

„Kedves Szurkolók!

Szeretném megköszönni szurkolóinknak, hogy nagy számban elkísérték Győrbe a csapatunkat és az utolsó percig biztattak minket. Csapatunk hősiesen küzdött a mérkőzésen, amihez nagyon kellett a 12. játékos, a szurkolók segítsége. Játékosaim nevében köszönjük a támogatást, amivel segítettek kikerülnünk a hullámvölgyből, és remélhetőleg már felfelé haladunk. Egy nagyon szép és nagy stadionban sok győri néző előtt a mi szurkolóink hangját lehetett hallani, amit sajnos a televíziós interjú alatt nem tudtam megköszönni, mert ilyen irányú kérdés nem hangzott el. Ezért fordultam a honvedfc.hu honlapunkhoz.

Meglepő volt számomra, hogy Pécsre hétköznap, lehetetlen időpontban is sokan elkísértek minket, pedig egy alsóbb osztályú csapat ellen játszottunk. Jelenlétük fontos volt számunkra.

Tudom, hogy a Kispest szurkolóinak nehéz megfelelni, mert a klubnak nagyon fényes múltja van, ami nagyon igényessé teszi a szurkolókat, de becsülettel dolgozunk. Én itt egy külföldi vagyok, egy vendég a Honvédnál, de próbálom azt a szellemiséget átadni minden játékosomnak, ami a „küzdelem az utolsó vérig", hogy harcolnunk kell a piros-fekete színekért. Abban reménykedem, hogy ezt szép lassan majd mindenki a saját szemével viszontlátja a pályán is. Voltak, és lehet, hogy lesznek is még rossz meccseink, amikor nem jönnek össze a dolgok, de ami biztos, hogy megkövetelem a játékosaimtól, hogy taktikailag maximálisan felkészüljünk a mérkőzésre, s mérkőzés alatt is folyamatosan tüzelem őket, hogy fussanak, küzdjenek és mindent tegyenek meg a sikerért.

Köszönjük! Csak a Kispest!"

Marco Rossi

Legfrissebb hírek

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
2 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 20:56

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
Tegnap, 0:30

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2026.09.25. 19:33

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
2026.09.25. 12:51

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34