Kecskemét: Mindig is tetszett a KTE stílusa - Balázs Zsolt

2012.09.03. 12:42
Nehéz szívvel hagyta el nevelőegyesületét Balázs Zsolt, de úgy érezte, megérett az idő a váltásra. A Kecskeméti TE-Phoenix Mecano stílusa mindig tetszett a labdarúgónak, akinek ez fontos szempont volt szerződése aláíráskor – a csatár erről klubja hivatalos honlapjának, a kecskemetite.hu-nak beszélt.

„Bevallom, nem – válaszolt arra Balázs, számított-e rá, hogy rögtön első meccsén gólt szerez a Pécsi MFC ellen. – Először még úgy nézett ki a helyzet, hogy pénteken reggel jövök Kecskemétre aláírni a szerződésemet, és nem is lettem volna kerettag. Végül szerencsésen alakultak a dolgok, a szakmai stáb és a klubvezetés is nagyon számított rám, így egyből Pécsre kellett mennem, mert szerették volna, ha a padon ülök, és végül minden szükséges dolgot sikerült elintézni. Akkor már bíztam benne, hogy esetleg harmadik csereként beállhatok, de győztes gólra azért én sem számítottam.”

„Nem volt könnyű a váltás, hiszen Zalaegerszegen nőttem fel, csak ott játszottam pályafutásom során. Ennek ellenére úgy éreztem, eljött az ideje a váltásnak, most lett időszerű máshol is kipróbálnom magam.”

„Sokszor játszottunk itt a Zetével, és nem nagyon emlékszem rá, hogy valaha is sikerült volna nyernünk. A Kecskemétnek évek óta van egy stílusa, ami nekem nagyon tetszett, és úgy gondoltam, ebbe én is belepasszolok. Jó csapathoz kerültem” – indokolta választását a támadó.

Legfrissebb hírek

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 18:44

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik